Ezeket látta már?

Filmbemutató a gyógyíthatatlan betegekről

Pécsen mutatják be a gyógyíthatatlan daganatos betegekről szóló filmet. A gyógyíthatatlan daganatos betegek helyzete a témája az "Élet a halál előtt" című ausztrál dokumentumfilmnek, amelynek magyarországi bemutatóját Pécsen tartják csütörtökön (02.09).

Csikós Ágnes családorvos, a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány elnöke kedden a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Michael Hill rendezte, többszörösen díjazott alkotás premierjét február 1-jén tartották Szingapúrban a Rákellenes Világnap alkalmából. Ötvenöt perces filmet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karának Szigeti úti épületében 17 órától láthatja először a magyar közönség.

Filmbemutató a gyógyíthatatlan betegekről

Hozzátette, hogy az ingyenes vetítésre a szakemberek, egyetemi hallgatók mellett minden érdeklődőt várnak. Az angol nyelvű, magyarul feliratozott film megtekintésére legközelebb március 30-án Budapesten, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület kongresszusán lesz lehetőség.

Csikós Ágnes az alkotásról elmondta, hogy tizenegy ország gyógyíthatatlan daganatos betegeinek helyzetét mutatja be valós képekkel, helyszínekkel, a betegek, hozzátartozók és szakemberek megszólaltatásával. A hazai premiert kerekasztal-beszélgetés követi a téma elismert magyarországi szakembereinek részvételével.

A sajtó képviselőnek kiosztott tájékoztató anyagban olvasható, hogy a film nézői egy olyan bensőséges, reményteli, az élet szeretetét és tiszteletét megerősítő történetet láthatnak, amely felhívja a figyelmet arra, hogy az élet a megfelelő ellátási formákkal és fájdalomcsillapítással a halál előtti utolsó pillanatig teljességben megélhető. A készítők hangsúlyozzák: minden embernek alapvető joga a fájdalom nélküli élet, és nem az a kérdés, hogy meghalunk-e, hanem az, hogyan halunk meg.

A Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány, a film kizárólagos magyarországi forgalmazója arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg generációk éltek együtt, természetes volt, hogy a családtagok tudták, miként kell kezelni beteg hozzátartozójukat és átélték a nagyszülők elvesztését. A generációk különélésével, a kórházi rendszer elterjedésével az otthoni haldoklás, a halál "elvesztette természetes voltát", tabutémává vált.

Miseta Attila, a PTE orvosi karának dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy egy társadalom minőségét alapvetően meghatározza, hogy kezeli a gyermekeket, miként gondoskodik az idősekről és a betegekről. A hospice ellátás kérdésköre ezért is rendkívül fontos.

Az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatait példaként felhozva rámutatott, hogy amíg ott látszólag több a tabutéma, ha valaki segítségre szorul, nagyobb segítőkészséggel, összefogással találkozik, mint például Magyarországon.

Mangel László Csaba, a PTE onkoterápiás intézetének vezetője szerint szükség van annak elérésére, hogy a haldoklás ne legyen tabutéma. Statisztikák alapján emlékeztetett rá, hogy a lakosság felénél megvan az esély arra, hogy előbb-utóbb daganatos beteg legyen, az emberek 30 százaléka ebben is hal meg. Hozzáfűzte, a modern orvostudomány sokat tud segíteni a betegségek gyógyításában, de magával a kórral és következményeivel együtt kell élni.

Csikós Ágnes úgy vélte: szükséges lenne, ha Magyarországon a jövőben a medikusoknak és az orvosi szakvizsgára készülőknek kötelező tananyagként oktatnák a hospice és palliatív ellátással kapcsolatos ismereteket, az orvosok megkülönböztetett figyelmet fordítanának a fájdalomcsillapításra, külön osztályok jönnének létre speciálisan a gyógyíthatatlan daganatos betegek kezelésére, és tovább fejlődne az otthoni hospice szakápolás.

Forrás: MTI