Ezeket látta már?

Rákkeltő anyagok otthon: legyen óvatos ezekkel a szerekkel

rákkeltő anyag otthon vegyszer formaldehid vegyület daganatos betegségek oka

Előfordulhat, hogy olyan anyagok, vegyületek között élünk, amikről eszünkbe sem jut, hogy hozzájárulhatnak a daganatos betegségek kialakulásához.

A világon rengeteg laboratóriumban vizsgálják, hogy milyen vegyületek lehetnek potenciálisan rákkeltők, a WHO is folyamatosan frissíti ezeknek a listáját. A rákkeltő anyagok olyan vegyületek, amik lehetnek többek között a levegőben, a bútorokon, a falon, vagy akár az élelmiszerekben is, és növelhetik a daganat kialakulásának az esélyét.

De csak attól, hogy egyszer-egyszer kapcsolatba kerültünk egy rákkeltő anyaggal, még nem jelenti azt, hogy daganatunk lesz, hiszen az, hogy valakinél kialakul-e a rák, nagyon sok tényezőtől függ. Arra viszont érdemes figyelni, hogy az életterünket a lehető legegészségesebbé tegyük, ehhez nyújtunk most egy kis segítséget.

Bútorok - formaldehid

A préselt fából készült furnérbútorokra nem sokan gondolnának, mint lehetséges rákkeltő anyagot tartalmazó tárgyak, mégis meg kell említeni őket, ugyanis tartalmazhatnak formaldehidet. De a bútorok mellett bizonyos szövetek és háztartási szerek készítése során is használják a formaldehidet. Állatkísérletek során már korábban bebizonyították, hogy a formaldehid rákkeltő, és olyan emberek szervezetében is mutattak ki daganatot, akik a munkahelyükön valamilyen formában formaldehiddel kerültek kapcsolatba.

Érdemes tehát tájékozódni, mielőtt bármilyen bútort vásárlunk, hogy tartalmaz-e formaldehidet. A szellőztetés és az alacsony páratartalom is segíthet, hogy a szoba levegője egészséges maradjon.

Tetőszerkezet, falak - azbeszt

Az azbeszt egy erős anyag, ami kifejezetten jó hőfogó és a 60-as, 70-es és a 80-as években rengeteg házba került ebből a rákkeltő anyagból. Jellemzően a fal és a vakolat közé tették, de a födémáttörések és a strang, valamint garázs-és pincefödém építésekor is használták. Idő közben kiderült, hogy súlyosan rákkeltő anyag, ezért világszerte mellőzik a használatát. Itthon 2005 óta azbeszthasználati tilalom van, de a régi házak még mindig tartalmazhatnak azbesztet. Az eltávolításukhoz szakértőt szükséges hívni, és az elszállítása is speciális engedélyhez kötött szakemberrel kell történjen.

Túlsült ételek - akrilamid

Amikor egyes zöldségeket, burgonyát, húsokat magas hőmérsékleten hevítünk, azaz, amikor megsütjük őket, akkor egy akrilamid nevű anyag szabadul fel. Tanulmányok kimutatták, hogy azon patkányok, amiknek akrilamidot tettek az ivóvizükbe, rákosak lettek, ezért a kutatók úgy vélik, hogy az emberek is veszélyeztetettek.

Más egészségügyi szempontból is jó, ha az ételeinket inkább pároljuk, mintsem olajban sütjük, de ha mégis a sütés mellett döntünk, akkor arra figyeljünk, hogy ne hagyjuk mélybarnára sülni őket, és az égett részeket ne fogyasszuk el.

Feldolgozott hús

A bacon, a szalámik, a különböző kolbászok, és minden tartósított vagy ízesített hús növelheti a vastagbélrák kialakulásának esélyét. A szakértők több mint 800 tanulmány vizsgálatával jutottak erre az álláspontra.

Természetesen, lehet enni húst, feldolgozott húst is, de érdemes csökkenteni a mennyiségüket. A sózott, erjesztett, pácolt és füstölt élelmiszerekkel bánjunk csínján, és ne vigyük túlzásba a fogyasztásukat.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Alumínium: mérgez minket, mégis sütünk vele?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

rákkeltő anyag

Forrás: Webmd
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához