Hirdetés

Veserák: ezek a tünetek figyelmeztetnek rá

#derékfájás #csomó #véres vizelet #veserák
2019.05.01.
Hirdetés

A veserák viszonylag ritka daganatos megbetegedés, és általában jól is kezelhető, ehhez azonban az szükséges, hogy időben felfedezzék és megkezdjék a gyógyítását.

Hirdetés

Azonban az érintettek nagy része nem tapasztal magán tüneteket, csak akkor, mikor már előrehaladott állapotban van a betegség.

A veserák típusai

A veseráknak több típusát különböztetjük meg, elsősorban az alapján, hogy milyen sejttípusból indul ki a rosszindulatú burjánzás. Emellett a daganatokat négy stádiumba is oszthatjuk, a tumor mérete, illetve az esetleges áttétek alapján (a veserák a leggyakrabban a tüdőben, a csontokban, a májban vagy a nyirokcsomókban képez áttéteket). Természetesen, minél korábbi stádiumban fedezik fel a veserákot, annál jobbak a gyógyulás esélyei. Előfordulhat az is, hogy a veserák tekinthető másodlagos daganatnak.

A veserák szakaszai

A betegség korai szakaszában gyakran nem jár együtt tünetekkel (sőt, az is előfordulhat, hogy később sem érzékel a beteg semmilyen figyelmeztető jelet – ez az érintettek egyharmadára lehet jellemző, vagyis náluk csak képalkotó vizsgálattal vehető észre a sejtburjánzás), és mindössze az érintettek tíz százalékánál van meg a veserák tüneteinek klasszikus triádja, vagyis a deréktájéki fájdalom, a háton, deréktájon tapintható csomó, illetve a véres vizelet. A tünetek külön-külön a betegek 25-40 százalékánál jelentkezhetnek.

A veserák tünetei

A veserák gyakoribb tünetei lehetnek véres vizelet, a testsúlyvesztés, a láz, a magas vérnyomás, az egyoldali derékfájdalom, a fáradékonyság és általános rosszullét, az étvágytalanság, valamint a vérszegénység és az emelkedett vérkalciumszint.

Természetesen, ezek a tünetek számos más betegségre is utalhatnak, és sokkal gyakrabban áll a kialakulásuk hátterében valamilyen könnyebben kezelhető betegség, mint veserák. Azonban, ha valakinél ezek a tünetek hosszabb időn keresztül fennállnak, illetve nincs olyan fertőzés vagy sérülés, mely ezeket indokolná, érdemes alaposabban is kivizsgáltatnunk magunkat!

Forrás: EgészségKalauz
Hirdetés