Ezeket látta már?

Együttműködési platform indult a koronavírus leküzdésének érdekében

Betegségek
2020. április 15. 10:16
Együttműködési platform indult a koronavírus leküzdésének érdekében

A platform célja, hogy első kézből, szakértőktől kapjunk információt arról, hogy milyen erőforrásokra van szükségük, illetve, hogy milyen erőforrásokat tudnak megosztani az Európai Unión belül.

A platformot az EIT Health, Európa vezető egészségügyi innovációs hálózata indította útjára. A rendszer lehetőséget ad a feltalálóknak, kutatóknak, egészségügyi szakértőknek és szervezeteknek, hogy nemzetközi kapcsolatokat létesítsenek a koronavírus elleni harc során. A cég honlapján található együttműködési platformon keresztül kéréseket és ajánlatokat is megfogalmazhatnak a szakemberek, a szervezet pedig segít megtalálni ezekhez a megfelelő partnereket.

Az első napokban már száznál is több felajánlás érkezett, ezek között voltak nyílt forráskódú lélegeztetőgépek, kórházaknak szánt ingyenes biológiaiszennyeződés-szűrő eszközök, valamint olyan applikációk is, amelyek a vírus terjedésének ellenőrzésében segíthetnek. Az ajánlatok között magyar példaként találhatjuk a HandInScan, az EIT Health-hez kötődő, az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésére összpontosító start-up felajánlását, a Semmelweis szkennert is.

Beszélne telefonon egy orvossal? Kattintson IDE!

„Az EIT Health ezt a hatékony hálózatot használja fel, hogy határokon átívelő megoldásokat és megfelelő eszközöket találjon a világjárvány leküzdésére. Helyi csoportok minden kérést és ajánlatot figyelembe véve próbálnak megfelelő kapcsolatokat találni az Európai Unión belül. Emellett a közép-, kelet- és dél-európai régiókban kiegészítő mentorálást vagy pénzügyi támogatást is felajánlunk a kiválasztott kezdeményezéseknek” – mondta Fürjes Balázs, az EIT Health InnoStars ügyvezető igazgatója.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: EIT Health
# együttmegoldjuk # nőiegészségéve # koronavírus # járvány # Covid-19

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés