Ezeket látta már?

Hirdetés

Derékfájdalmak és kezelésük: Mikor forduljunk orvoshoz?

A derékfájdalmak típusai és okai

A legkisebb megerőltetésre is beáll a derekunk? Vagy rögtön ébredés után érezzük a fájdalmat, ami aztán egész nap elkísér? Mikor kezdjünk el aggódni és orvoshoz fordulni? A fájdalom jellege, valamint a kísérő tünetek sok mindenre választ adnak.

Sokféle fájdalmakat ismerhetünk, széles a skála az egészen apróktól és gyorsan gyógyulóktól azokig, amelyeknél már igencsak elkezdünk aggódni, és már jelöljük is ki a napot az orvosunk meglátogatására. Vannak azonban olyan fájdalmak is, amelyeknél csak halvány gyanú merül fel bennünk, így kivárásra játszunk, hogy súlyosbodik-e a helyzet.

Most mutatunk négyféle fájdalomtípust, azoknak az okait és gyógyulási idejét, hogy időben és jól elkezdhetjük a kezelésüket.

1.: Rossz mozdulatra, emelésre, terhelésre hirtelen jelentkező fájdalom

Az úgynevezett (és jól ismert) beálló derék. Valószínűleg a laza kisízületek vagy a mozgásszelvény blokkolása okozza, amit a környező izmok görcse kísér. Ennek köszönhető a hirtelen jelentkező fájdalom is. A gyógyulási idő ezekben az esetekben egy-két naptól egy-két hétig is eltarthat. Lényegében spontán gyógyuló fájdalomról beszélünk, a regeneráció viszont felgyorsítható meleg pakolásokkal, fürdővel, helyileg alkalmazható gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító krémmel történő bedörzsöléssel.

2.: Ébredés után érezhető enyhe fájdalom, amely a nap folyamán terhelésre egyre fokozódik

Ezt a fájdalomtípust általában a rossz tartás, esetleges gerincferdülés okozza. Az irodai munkát, ülőmunkát végzők tipikus problémája, mivel a derékfájás itt a gerinc statikai hibáira vezethető vissza. A gyógyuláshoz vezető első lépés a gerincet körülvevő izmok (tartóizomzat) erősítése, ezzel is korrigálva a rossz tartát. Ezentúl vezessük be a rendszeres testmozgást, javasolt az úszás, a gyógytorna, az ülőmunkát végzők pedig időnként álljanak fel sétálni, bemozgatni az elmerevedett izomzatot!

3.: Erős, lábba sugárzó deréktáji fájdalom

Ha a fájdalom gyakran éjszaka is jelentkezik, akkor elképzelhető, hogy porckorongsérv áll a háttérben. Tipikus tünet még, hogy a lábunkat jéghidegnek, vagy éppen forrónak érezzük. A végtagfájdalom terhelésre, gyaloglásra fokozódhat, pihenésre enyhülhet. Mindenképpen orvosi kivizsgálást igényel, ha...

- úgy érezzük, hogy lábunk össze akar csuklani

- zsibbadás, érzéketlenség jelentkezik

- vizelettartási nehézségeink vannak

4.: Traumatikus derékfájdalom

Ha elesünk, ütés vagy más fizikai hatás éri a derekunkat, és a fájdalom a balesetet követő egy-két hét múlva sem enyhül, akkor mielőbb forduljunk orvoshoz, mert előfordulhat, hogy megsérült egy csigolyatest, vagy csigolyanyúlvány. Ilyen esetben röntgenfelvétellel igazolják a gyanút.

A CROTALGIN® FORTE krém reumás és izomfájdalmak enyhítésére. Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény A CROTALGIN® FORTE krém reumás és izomfájdalmak enyhítésére. Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény Forrás: IN VITRO Kft.

A CROTALGIN® FORTE krém recept nélkül kapható, egyedülálló összetételű készítmény, reumás és izomfájdalmak esetén kitűnően alkalmazható, a fájdalmak enyhítésére. Ízületi gyulladások és ischiásos megbetegedések esetén önmagában, vagy egyéb gyógyszeres kezelés kiegészítésére. Egészségpénztári tagok 100%-ban elszámolhatják.

Derékfájdalmak és kezelésük: Mikor forduljunk orvoshoz?
Forrás: IN VITRO Kft.
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához