Ezeket látta már?

Harminc évet öregíthet a krónikus fájdalom

2009.09.21. Módosítva: 2016.11.17.

A krónikus fájdalommal élő emberek általános fizikai képességei a náluk több évtizeddel idősebb egészségesekéhez hasonlóak - közölték szerdán megjelent tanulmányukban amerikai kutatók.

Egy 2004-ben készült, 18.531 emberre vonatkozó felmérés adatait elemezték a Kaliforniai Egyetem kutatói. Ennek során megállapították, hogy a krónikus fájdalom nélkül élő, ötvenes éveikben lévő emberek 37 százaléka gond nélkül végigkocogott 1,6 kilométert (1 mérföldet) és gyalogolt néhány háztömbnyit, míg azoknak, akiknek krónikus fájdalmai voltak, csupán 9 százaléka volt képes lefutni a mérföldet, és csak felének sikerült teljesítenie a gyalogtávot.

"Úgy találtuk, hogy a fájdalommal élő 50 és 59 év közöttiek inkább hasonlítottak a nyolcvanas éveikben lévő egészségesekhez, akiknek 4 százaléka futotta le az 1 mérföldet és 55 százaléka gyalogolta végig a néhány háztömbnyi távot" - mondta el a LiveScience című internetes tudományos portálnak Kenneth Covinsky, a kutatás vezetője.

A tanulmányban vizsgált emberek 24 százaléka számolt be állandósult közepes vagy erős fájdalomról. Más felmérések szerint az Egyesült Államokban 75 millió ember él krónikus vagy visszatérő fájdalommal. 25 millió amerikai szenved migrénben, az ízületi gyulladás pedig minden hatodik amerikai lakost sújtja.

Covinsky elmondta, hogy tanulmányuk arra nem ad választ, vajon a fájdalom okozza a mozgás beszűkülését vagy fordított az összefüggés. A szakemberek azonban általában a fizikai aktivitás fenntartását javasolják a krónikus fájdalom ellen.

A tanulmányt a Journal of American Geriatric Society című szaklap szerdán megjelent száma tette közzé.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához