Ezeket látta már?

Vasárnap hidegfront érvényesül - fejfájásra készüljön!

időjárási front, trombózis

A keringési problémákkal, ízületi bántalmakkal élők fokozottan figyeljenek az egészségükre ma!

A meteoklinika előrejelzése szerint vasárnap hidegfronti hatás érvényesül, keleten pedig csapadék is ronthatja a komfortérzetet. A sokfelé erős szél többek között intenzív fejfájást is okozhat.

Erős fejfájásra számíthatunk

Az elmúlt napokban rendkívüli fülledtsége felfrissülést tapasztalhatunk. Ez a hőmérséklet csökkenésével is jár, átmenetileg csak kevés helyen melegedhet 25 fok fölé a levegő. A legtöbb panaszt most a szél fogja okozni.

Ebben a helyzetben az erős szél több fokkal csökkenti a hőérzetet és rontja a komfortérzetet is, emellett sokaknál erős fejfájást is kiválthat. A fejfájás mellé keringési problémák is társulhatnak, és akár alvászavarokat is tapasztalhat. Nem lesznek pihentetőek a körülmények.

Vasárnap hidegfronti hatás alakítja a helyzetet, de egyre inkább a keleti tájakra korlátozódva, és napközben ott is csökken ennek intenzitása. Az éjszaka érkezett front mögött csökkenni kezd a felhőzet, délután inkább felhőátvonulások lesznek jellemzők, ezzel együtt egyre kevesebb helyen lesz csapadék is. Az erős, olykor viharos szél viszont egész nap ronthatja a komfortérzetet.

Felerősödnek az ízületi bántalmak

A Frontjelentésben szereplő panaszok mellett már reggel többen ébredhetnek sajgó végtagokkal, a kopásos jellegű ízületi bántalmakkal élők számíthatnak fájdalmaik felerősödésére.

Az országszerte élénk, erős szél hatására görcsös típusú fejfájás jelentkezhet, a legintenzívebben a Dunántúlon és a középső tájakon élők körében. Az erős légmozgás ingerlékenységet, nyugtalanságot is okozhat, türelmetlenebbek lehetünk a gyerekekkel is, akik pedig elevenebbek, és egyben nyűgösebbek is sokszor ebben a helyzetben.

A vérnyomása szintén ingadozhat ez a tünet is egészen estig jelen lehet. A szabad idejét próbálja pihenéssel, nyugodt körülmények között tölteni, a megerőltető tevékenységeket halassza el, ha tudja.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához