Brit-variáns: ezért tudta letarolni Magyarországot

Betegségek
2021. március 11. 16:19

Egy friss kutatás szerint annak, aki a brit variánssal fertőződik meg, nagyobb az esélye a halálra, mint annak, aki az eredeti, vuhani vírustól betegedik meg.

A brit variánssal nagyobb adag koronavírus jut a szervezetbe

Egy magyar PCR-tesztlabor, a Neumann Labs az adatainak elemzéséből arra következtet, hogy a brit mutáns 10-20-szor magasabb vírusszámot ér el a betegek szervezetében, ez okozhatja a betegség súlyosabb lefolyását.

Hiszen mostanra azt már ki lehet jelenteni, hogy minél több a koronavírus a szervezetünkben, annál súlyosabb a betegség lefolyása. A brit mutáns összességében 64 százalékkal halálosabb lehet az eredetinél.

Rengeteg kísérletet végeztek a leginkább közösségi fertőzés útján terjedő brit variánssal kapcsolatban és egy, a BMJ orvosi magazinban megjelent friss kutatás szerint 32-104 százalékkal nagyobb a halálozásra az esély, ha a koronavírus brit variánsával fertőződünk meg, mint az eredeti, vuhani változat esetében.

Olvasson tovább!

A vizsgálatba 100 ezer embert vontak be, akiket 2020 októbere és 2021 januárja közt diagnosztizáltak fertőzéssel. A felelőst hivatalosan B.1.1.7 variánsnak hívják. Az egyetlen és persze nagyon lényeges jó hír az, hogy a dél-afrikai és a brazil mutációval ellentétben a jelenlegi koronavírus vakcinák hatásosak a brit mutáns ellen.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: CNN
# koronavírus# brit variáns# covid# fertőzés

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk