Koronavírus: ebben a 2 országrészben haltak meg a legtöbben a covid miatt

Egeszsegkalauz
2022. február 02. 11:04

Egy magyar tanulmány szerint több férfi halt meg, mint nő, és sok fiatal életét követelte.

Dobson Szabolcs, gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt arról egy új, magyar tanulmány alapján, hogy 1,5 év alatt a pandémia miként befolyásolta a magyarországi halandóságot. Tóth G. Csaba tanulmánya mérséklődő regionális és korspecifikus többlethalandóságra világított rá:

"A koronavírus-járvány első másfél évében 28,4 ezer fővel többen haltak meg Magyarországon, mint ahányan elhunytak volna ebben az időszakban a járvány nélkül. Az így mért többlethalandóság 1,7 ezerrel alacsonyabb, mint a koronavírus áldozataira vonatkozó hivatalos statisztika.

Ez részben azzal magyarázható, hogy a koronavírus elleni védekezésnek köszönhetően elmaradt az influenzajárvány, ami korábban átlagosan évente 3 ezer ember halálát okozta. A második hullámhoz képest a harmadik hullámban csökkentek a többlethalandóságban mért különbségek mind a korcsoportok, mind a régiók között.

Az előbbi esetében részben az oltási sorrendnek, illetve az elmaradt influenzának köszönhető, hogy jelentősen csökkent a 75 éves és annál idősebbek többlethalálozási rátája, miközben a 40-74 éves korosztályé kissé emelkedett. A régiók közül Észak-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon volt a legnagyobb a többlethalandóság, a fővárost is magában foglaló Közép-Magyarországon pedig a legalacsonyabb az országban. A férfiak többlethalandósági rátája a vizsgált másfél év egészében majdnem minden korcsoportban közel kétszer nagyobb volt mint a nőké."

Olvasson tovább! Befolyásolja az oltás az anyatej mennyiségét? Vakcinainfó - Az orvos válaszol

https://kti.krtk.hu/.../upl.../2022/01/CERSIEWP202204.pdf...

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# koronavírus# covid# fertőzés# halálozás

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk