Ezeket látta már?

A koronavírus vakcina a túlsúlyos fertőzötteknél nem lesz hatásos?

koronavírus, covid, vakcina, oltás

Az már régóta nem titok, hogy a túlsúlyos covid fertőzöttek esetében a gyógyulási arány alacsonyabb. De mennyire lesz hatékony a koronavírus oltóanyaga az elhízott betegek esetében?

A WHO is folyamatosan kiemeli az elhízást, mint kockázati tényezőt a koronavírus fertőzés kapcsán. Egy elhízott betegnek háromszor nagyobb az esélye a kórházba kerülésre, és minél magasabb a testtömegindex, annál nagyobb az esély a halálos kimenetelre is, de a gyógyulás is átlagosan 5 nappal tovább tart.

Tovább árnyalja a helyzetet az a tény is, hogy itthon a lélegeztetőgépre kerültek 90 százaléka túlsúlyos. A lélegeztetésük nem egyszerű feladat: nehezebb mozgatni, ápolni őket, és a tüdőkapacitásuk is gyengébb, a gyakran jelen lévő inzulinrezisztencia pedig rontja az anyagcsere működését.

Ami viszont igazán nagy veszélyt jelent az a nagy mennyiségben jelenlévő ACE2 nevű receptor, amihez a koronavírus előszeretettel kapcsolódik. Gianluce Iacobellis, a Miami Egyetem endokrinológusa úgy fogalmazott, hogy a zsírszövet egyfajta gyűjtőhelye a vírusnak.

Az immunrendszert rendszerint rosszabb állapotban éri a fertőzés, mert az elhízás általában lappangó gyulladással jár, ami hosszú távon cukorbetegséghez és szívbetegségekhez vezet. A folyamatosan emelkedett citokinszint gyakorlatilag csökkenti az immunreakciót. - írja az index.hu

Mivel a koronavírus oltóanyagait még csak most tesztelik, egyelőre még nincs arra vonatkozó tapasztalat, hogy egy túlsúlyos embernél nagyobb dózisú vakcinával, vagy több emlékeztető oltással lehet-e kompenzálni.

Forrás: index
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához