Ezeket látta már?

Friss koronavírus hírek ma

AstraZeneca: ezreket ölhetett meg, hogy rossz hírét keltették a vakcinának

AstraZeneca, Covid-19, vakcina, oltás, koronavírus

A Covid-19 elleni vakcina fejlesztésében résztvevő tudós, John Bell professzor szerint „a vakcina hírnevének olyan mértékben ártottak, hogy annak a visszhangja körbejárta a Földet”.

Az AstraZeneca vakcina, aminek az életútja brit sikersztoriként indult, elesett a végső dicsőséghez vezető úton. John Bell professzor elmondta, hogy szerinte mi miatt (kik miatt) lett a sikertörténet alanyából, az AstraZeneca vakcinából, mellőzött oltóanyag.

Az AstraZeneca Covid-19 elleni vakcinájának, a később Vaxzevriá-nak nevezett oltóanyagnak a története ismert. A vektor alapú oltóanyagot az AstraZeneca fejlesztette az Oxfordi Egyetemmel való szoros együttműködésben. A csimpánz adenovírus-alapú oltóanyagból 2 dózis beadására volt szükség, jellemzően 12 hét eltéréssel. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által is jóváhagyott vakcina esetén a hivatalos hatékonysági érték, két, egymás után 3-23 héttel bekövetkező oltást követően 62,6 % volt. A vakcina kínálta előnyök között kiemelten emlegették a könnyű tárolhatóságot (normál hűtőszekrény, 2-8 °C), az ezzel összefüggő alacsony logisztikai költséget és a kedvező árat.

Vérrögképződés és fehérjékkel szennyezett oltóanyag

Az AstraZeneca történetére azonban sötét árnyat vont az, hogy egyre több vérrögképződéses esetet, és halálesetet hoztak kapcsolatba az oltóanyaggal. Eleinte az ok-okozati kapcsolat nem volt bizonyított. A későbbiekben kiderült, hogy a vakcina egy ritka mellékhatásáról van szó, ami körülbelül minden 65000. oltott személyt érint, de különösen gyakran a fiatalabb korúakat, a nőket. Pánik, riadalom, félelem, aggódás, visszautasítás egyaránt tapasztalható volt. Nem segített a helyzeten az sem, hogy a szakemberek sem tudták minek tulajdonítani a mellékhatást, és ekkor kezdődtek meg világszerte a mellékhatás mibenlétét feltáró vizsgálatok.

Nem tett jót az sem a vakcina hírnevének, amikor az Ulmi Egyetem kutatói az AstraZeneca Covid-19 elleni vakcináját vették górcső alá, és nagyszámú szennyezőt mutattak ki a vizsgált sarzsokból. A szennyező molekulák, amik értelemszerűen nem előírás szerinti összetevői az oltóanyagnak, különféle fehérjék voltak. Az EMA az AstraZeneca vakcina engedélyezési folyamata során ezt a problémát nem vette észre. Az egyik szakember, Kekulé úgy vélte, hogy ha az EMA tudott volna erről, a vakcina nem kapott volna zöld utat a hatóságtól.

Szennyezett az AstraZeneca: rengeteg kóbor fehérjét találtak benne

Elismert tény: valóban vérrögképződést okozhat

A későbbiekben az EMA úgy nyilatkozott, hogy az AstraZeneca vakcina valóban okozhat vérrögképződést, ami halálos kimenetelű lehet, de ez a mellékhatás ritka, és a vakcina jelentette előnyök felülmúlják ezt a kockázatot. Számos döntéshozó, köztük szakemberek és politikusok, illetve a magukat oltatni szándékozó emberek - már ezt megelőzően - szkeptikussá váltak az AstraZeneca vakcinával szemben. Nem kívántak részt venni az 1:65000 típusú orosz rulettben. Elég csak arra gondolni, hogy az Egyesült Királyságban, ahol körülbelül 50 millió adag AstraZeneca oltást adtak be, 73 haláleset történt, a vakcinához köthetően,- sok esetben fiatal nőknél (2021. decemberi adat).

AstraZeneca: így lehet kiküszöbölni a vérrögképződést - olvasson tovább!

A következmény az lett, hogy számos ország (Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Thaiföld, Dánia, Norvégia, Bulgária stb.) mellőzni kezdte az AstraZeneca vakcina használatát, vagy arra életkorbeli megkötéseket vezetett be, és csak azoknál a korosztályoknál használta, ahol a vérrögképződés rizikója alacsonyabbnak bizonyult.

A booster oltások kapcsán már Nagy-Britanniában is igencsak mostohagyerekként kezelték az AstraZeneca oltóanyagát. Több, mint 37 millió adag (emlékeztető) oltást adtak be, és ebből csak 48000 volt AstraZeneca oltóanyag. A hazai oltóanyag helyett nagyrészt Pfizer és Moderna oltóanyaggal booster-oltottak a britek.

Így reagált a vakcinát fejlesztő prof. John Bell

A történet azonban folytatódik: nemrégiben az AstraZeneca-t fejlesztő professzor úgy nyilatkozott, hogy szerinte a tudósok és politikusok helytelen viselkedése „valószínűleg emberek százezreit ölte meg” akkor, amikor rossz hírét keltették az AstraZeneca oltóanyagnak, és „erre nem lehetnek büszkék”.

Dr. Budai Marianna PhD.

szakgyógyszerész

Forrás

(1) https://www.theguardian.com/society/2022/feb/07/doubts-cast-over-astrazeneca-jab-probably-killed-thousands-covid-vaccine

(2) https://www.aerzteblatt.de/nachrichten/124130/Forscher-finden-Verunreinigungen-im-Astrazeneca-Impfstoff

(3) https://www.bbc.com/news/health-59418123

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához