Ezeket látta már?

Az oltást az ellenanyag teszt eredményétől teszi függővé? A szakember szerint ez hiba!

koronavírus, teszt, kötelező, műtét

Szakember mondta el, miért nem szabad alapozni az oltás szempontjából az ellenanyag tesztre.

Dobson Szabolcs, gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt arról, hogy miért nem érdemes ellenanyagszint tesztet csináltatni. A szakértő azt írja, hogy a tesztek alapján nem lehet egyénre szabottan megmondani, hogy ki védett a koronavírus fertőzés ellen és ki nem, amire egy példát is hoz:

"2018-ban közzétettek egy tanulmányt arról, hogy 116 fiatal (40 év alatti) emberből azoknál, akik magasról lezuhannak, milyen kapcsolat van a sérülések súlyossága (a cikkben Sérülés Súlyossági Pontszám avagy ISS) és a magasság között. A mértékegység méterre számításához: 10 láb (feet) kb. 3 méternek felel meg.

A kék kockák a túlélőket mutatják, a pirosak azokat, akik belehaltak.

Amint látható, már kb. 4 méter esetében is volt, aki meghalt, de volt, aki túlélt kb. 18 méteres zuhanást is. Sok mindentől függhet ez. Mindazonáltal STATISZTIKAILAG erős kapcsolat van a magasság és a sérülések/kimenetel között.

Más szavakkal, a zuhanás esetében NINCS olyan alsó magassági érték, aminél garantálni lehet a sérülés- vagy halálmentes kimenetelt.

Így van ez a jelenlegi ellenanyagtesztekkel is: nincs olyan EGYÉNI határérték, amitől garantálni lehet a bármilyen értelemben vett védettséget. STATISZTIKAILAG azonban van kapcsolat az ellenanyagszint és a védettség között.

Ugye most már érted? Isten nem Neked teremtette a Világot. Laknak benne mások is, így a természeti törvények szempontjából Te csak egy pont vagy a Gauss görbén, sok más pontocskával egyetemben."

Olvasson tovább! Most jelentették be: a Pfizer vakcinája az omikron szupermutáns ellen is védhet

A példa alapján az oltás szükségességét is megérthetjük A példa alapján az oltás szükségességét is megérthetjük Forrás: Koronavírus vakcináció - szakirodalmi tallózó FB-csoport

Hivatkozás: Alizo, G., Sciarretta, J.D., Gibson, S. et al. Fall from heights: does height really matter?. Eur J Trauma Emerg Surg 44, 411–416 (2018).

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához