Az új omikron variáns tehető felelőssé az ázsiai megbetegedések 20 százalékáért.
Nemcsak Magyarországon, hanem Európában is elterjedhet az új covid variáns, ami az Eris nevet kapta. Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója az Inforádiónak nyilatkozott, és elmondta, hogy azt nem tudni, hogy milyen arányban lehet jelen itthon, de már ez a variáns okozza az Egyesült Királyságban és Európában is a megbetegedések 10 százalékát, az ázsiai megbetegedések pedig 20 százalékát. A szakértő hozzátette, hogy az Eris az utóbbi időben kezdett el erőteljesebben terjedni, mivel sok országban csapadékos idén a nyár, a párás levegő pedig kedves a terjedésnek.
Ahogy az eddig is megfigyelhető volt, ez az új variáns az előbbieket is lekörözi, ami a terjedést illet: nem okoz súlyosabb tüneteket az eddigi tapasztalatok szerint, de még gyorsabban terjed, mint az eddigiek.
Olvasta már?
- Torokfájás: ebből a 3 jelből tudhatja, hogy antibiotikum kell majd rá
- Nem múló száraz köhögés - ilyen, amikor nem covid, hanem gégegyulladás okozza
- Nem alszik jól? Ezek a tippek segíthetnek
- Miért erősödhetnek fel ősszel a reflux tünetei?
- Nátha, torokfájás ellen ezeket a házi praktikákat próbálja ki
Köhögés és torokfájás - innen tudhatja, hogy mi okozza
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!