Ezeket látta már?

H1N1 védőoltás: oltassunk, vagy ne oltassunk?

Az influenza megelőzésének leghatékonyabb eszköze a védőoltás. A széleskörű átoltottság (a populáció kb.60%-a) közösségi védelmet is nyújt az egyéni védelem mellett. Bármilyen betegség megelőzése mindig kevesebb társadalmi, anyagi és egészségügyi következménnyel jár, mint a betegség elszenvedése.

Mi történt 2009. áprilisban?

H1N1 védőoltás: oltassunk, vagy ne oltassunk?

Megjelent egy genetikailag a "swine flu" csoportba tartozó új influenza A (H1N1) vírus. A Mexikóban indult helyi járvány rövid idő alatt az egész világot behálózta. A most azonosított vírust eddig még sem állatban sem emberben nem mutatták ki, ezért új vírus születéséről beszélhetünk. Az eddigi vizsgálatok alapján stabil szerkezetű vírusról van szó, mely további mutációra nem hajlamos. Járványügyi szempontból pandémia riasztást érvényesítettek. Az új vírus azonosítása után nagy erőkkel készült a vakcina. A pandémia vakcina gyártásához a szezonális vakcina gyártása során használt technológiákat használták fel. 1945 óta létezik védőoltás influenza ellen. Az elölt teljes vírus vakcinák mellett a 70-es években a a vírusburok tördelésével gyártott, immunogenitását megtartó, "split" vakcinák hóditottak teret. A vakcináció sikeressége az immunválasz mértékén kívül a vakcina és vadvírus törzsek hasonlóságától függ.

A pandémiás vakcinában egy vírustörzs található, az A/California/7/2009.

A közvetlenül a betegekből nyert, úgynevezett vadvírusokból a világ nagy központi laboratóriumai, mint a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) vagy a WHO által ellenőrzött National Institute of Biological Standards and Control (NIBSC) állították elő azokat a vírustörzseket, amelyeket a vakcinát előállító cégek megkaptak.

Ez a rendszer biztosítja, hogy világszerte valamennyi vakcinagyártó azonos vírustörzset tartalmazó, oltöanyagot állítson elő. A Bizottság által engedélyezett vakcinák ún. modell-vakcinákon (mock-up) alapulnak. Pár éve egy várható világjárványra történő felkészülés kezdetén kidolgoztak egy technológiát egy potenciálisan világjárványt okozó influenza vírus elleni oltóanyagra, amely akkor a H5N1 madárinfluenza vírus volt. Amikor az új influenza vírus megjelent, csupán a vírust kellett kicserélni az oltóanyagban, minden más összetevő változatlan maradt.

A vírusokat az oltóanyaggyártók több mint 90 százaléka embrionált tyúktojásban szaporítja, de van olyan gyártó, amelyik emlős-sejttenyészetet használ. A vakcinák még ezen kívül több olyan anyagot tartalmaznak, amelyek a gyártás vagy tárolás során nélkülözhetetlenek. A magyar elölt teljes vírus vakcinában van például alumínium-foszfát gél, nyomokban formaldehid, antibiotikumok és konzerváló adalékként thiomersal is. A pandémia oltás esetén is szükség van különböző ellenőrző vizsgálatokra, de modell-vakcina lévén jóval kevesebbre, mintha egy teljesen új oltóanyag kerülne kipróbálásra. A magyarországi vizsgálatok a 18-60 év közötti felnőttekre, a 60 év felettiekre, a 3-12 éves gyermekekre, a 12-18 éves serdülőkre, valamint a 3-36 hónapos gyermekekre terjedtek ki. A vizsgálatok alapján az Országos Gyógyszerészeti Intézet a különböző korcsoportokra lépcsőzetesen adta ki az alkalmazási engedélyt.

Miért javasolt az oltás H1N1 új influenza ellen?

A védőoltás a leghatékonyabb eszköz az új influenza betegség és az azzal összefüggő halálozás megelőzésére. Bár az új influenza az esetek jelentős részében magától gyógyul, nemcsak a kockázati csoportokba tartozókban, hanem az egészségesekben és fiatalokban is kifejlődhet súlyos betegség. A járvány terjedésének megakadályozásában a személyi higienénél az oltás lényegesen hatékonyabb eszköz. Mivel az oltóanyag elérhető, az Europai Betegségmegelőző Központ mindenkinek ajánlja a védőoltás felvételét.

Kiket kell oltani?

Minden EU tagország számára az EU Health Security Committee és az Early Warning and Response authorities (HSC/EWRS) prioritási ajánlást fogalmazott meg.

  • Az összes, hat hónapos kornál idősebb, krónikus alapbetegségben szenvedő, a betegség súlyossága szempontjából kockázati csoportba tartozó gyermek és felnőtt
  • Terhesek
  • Egészségügyi dolgozók, gyermekotthonok lakói, gyermekekkel foglalkozók, 0-6 hónaposok családtagjai, súlyos betegek családtagjai

Egészségügyi dolgozók, gyermekotthonok lakói, gyermekekkel foglalkozók, 0-6 hónaposok családtagjai, súlyos betegek családtagjai

Kik tartoznak a kockázati csoportba?

  • Krónikus alapbetegségben szenvedők minden életkorban – cukorbetegség, szív-és érrendszeri megbetegedés, krónikus légzőrendszeri betegség, beleértve az asztmát is, egyéb légzőszervi károsodással is járó egészségügyi probléma, mint például a súlyos elhízás, krónikus idegrendszeri megbetegedés
  • Terhesek (a terhesek ötször gyakrabban kerülnek kórházba, és tízszer gyakrabban igényelnek intenzív osztályos kezelést.)
  • 2 év alatti gyermekek
  • Immunológiailag károsultak

Immunológiailag károsultak

Milyen pandémia influenza (H1N1) vakcinák vannak forgalomban Europában?

"A "centralizált" eljárással engedélyezett készítmények minden esetben az Európai Unió összes tagállamában forgalmazhatók, így Magyarországon is." Jelenleg 2 split és 1 teljes vírus vakcina törzskönyvezett az EMEA által Európában. Ezek: Focetria® (Novartis), Pandemrix® (GlaxoSmithKline) and Celvapan® (Baxter).

Milyen pandémia influenza (H1N1) vakcinák vannak forgalomban Magyarországon?

Magyarországon nemzeti törzskönyvezési eljárás alapján forgalmazott hazai gyártmányú pandémia oltóanyag, a Fluval P® (Omninvest) van csak forgalomban.

Melyek a pandémia influenza oltás mellékhatásai?

A mellékhatások típusa és annak gyakorisága nem különbözik a szezonális influenza oltás mellékhatásaitól. Leggyakrabban hőemelkedés, fáradékonyság illetve az oltás helyén bőrpír fájdalom jelenkezhet, mely 1-2napon belül elmúlik. Magyarországon mai napig kétmillió oltást adtak be, mindössze kb. hetven esetben jeleztek az oltóorvosok nem súlyos mellékhatást.

Kik nem olthatók?

Az oltóanyag bármely összetevőjével szembeni súlyos, azonnali típusú allergiás reakció (anaphylaxia) esetén, aktuális lázas betegség alatt (utána 2-3 nappal igen) az oltás ellenjavallt. A magyar oltóanyag alkalmazása 1 éves kor alatt nem javasolt.

Kik olthatók fokozott óvatossággal?

Nem azonnali típusú tojásallergia, thiomersal érzékenység nem ellenjavallata az oltásnak.

Biztonságos-e terheseknek és veszélytelen-e a magzatra nézve az oltás?

A szezonális influenza vakcinákkal korábban és az eddigi H1N1 pandemia vakcinával szerzett jelenlegi tapasztalatok alapján a terhesek oltásának nem nagyobb a rizikója, mint az egyéb csoportokban. A szövődményes betegség kockázata viszont lényegesen magasabb, ezért az oltás feltétlen javasolt. Az anya oltása nemcsak önmagát, de indirektés direkt módon az újszülöttet is védi.

Felvehető az oltás szoptatás esetén?

Mind a pandemiás, mind a szezonális influenza elleni védőoltás felvehető szoptatás alatt. Az anya védettsége indirekt módon védi a nem oltható újszülöttet is.

Mennyi idővel az oltás után válik védetté az egyén?

Egészségesek esetén 10-14 nap alatt alakul ki a védettség. De semmilyen oltás nem véd 100%-ban. Vannak, akiket nem is lehet immunizálni, vagy csak részlegesen sikerül. Oltottak is megbetegedhetnek. Ha a fertőzés az oltás felvétele és a védettség kialakulása közt történik, megtévesztő lehet, a laikusok az oltás szövődményének, vagy hatástalanságának tudhatják be a betegséget.

Szükséges-e szezonális influenza ellen is oltást felvenni?

Figyelembe véve a nemzetközi és nemzeti ajánlásokat, mivel a szezonális influenza törzsek, bár alacsony szinten, de már cirkurálnak a Föld déli féltekén. Nem számítható ki, hogy milyen mértékű járványt okozhatnak ideérve. Ezért javasolt mindenkinek, de különösen az idősek és krónikus betegségben szenvedőknek a szezonális influenza elleni védőoltás is. Azonos gyártó oltóanyagai szimultán, egyidőben külön végtagba adhatók. Vakcinológiai szempontból nem, de gyártói okból jelenleg indokolt, különböző gyártó esetén rövid intervallum tartása a két oltás között.

Influenzaszerű betegség után javasolt-e az új influenza elleni oltás?

Igen. Egyrészről többféle vírus is okozhat influenzaszerű tüneteket, másrészről a legtöbb esetben nincs se szükség, se lehetőség az új 2009H1N1 influenza vírus kóroki szerepének vizsgálatára. Új influenzát esetleg átvészelt egyén oltása nem ártalmas.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához