Ezeket látta már?

Hetekig nem lesz Pfizer vakcina

orban-viktor-mr1-kossuth-radio-interju-cimlapkep

"Félre kell tennünk a Pfizer vakcinákat, hogy a 16-18 éveseket is beolthassuk" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

A miniszterelnök ma reggel azt mondta, hogy ma-holnap meglesz a 4 millió beoltott, ezért szombattól életbe lépnek a nyitás új szabályai. Ezek:

Szombat (május 1.) reggeltől a kijárási korlátozás vége módosul: éjfélre kell hazaérni, a boltok és vendéglátóhelyek 23 óráig lehetnek nyitva, emellett a védettségi igazolvánnyal renelkezők bemehetnek étterembe, múzeumba, vidámparkba, színházba stb.

Csak ma van elérhető Pfizer oltás

Ahogy korábban megírtuk, ma reggel Pfizer oltásra is lehetett időpontot foglalni a rendkívüli oltási akció keretében. A foglalási oldal azonban már reggel fél 8 előtt lefagyott - vélhetően a nagy érdeklődés miatt.

Orbán azt mondta, hogy a 16 és 18 év közöttieket is be kell oltani, amit egyelőre csak Pfizerrel vállalnak. Az ő oltásuk kezdete az érettségi után, május 10. után indul.

"Nekik kell félretenni a Pfizer vakcinákat, ma még tudunk oltani Pfizerrel, de holnaptól már nem, mert a diákjaink számára félre kell tenni, aztán legközelebb hetek múlva jut majd másoknak oltóanyag" - mondta és hozzátette, hogy más vakcinákból rengeteg van.

"Oltóanyagunk van, oltási képességünk van, most már csak az embereken múlik, hogy felvegyék az oltást" - hangsúlyozta.

Arra a felvetésre, hogy korai a nyitás, és sokan zsúfolódnak össze a teraszokon Orbán Viktor úgy reagált, hogy mindenkinek egyéni felelőssége, hogy hogyan viselkedik, hisz "felnőtt emberek vagyunk".

Kiemelte: "aki be van oltva, arról lepattan a vírus, mert a vakcina olyan, mint a golyóálló mellény, de felelősségteljesen kell viselkednünk, mert az is megfertőződhet, aki be van oltva. Ezért a szabályokat be kell tartani. Aláhúzta: most már többen vannak a védett emberek, mint a nem védett emberek.

Hogyan utazhat az, akit keleti vakcinával oltottak?

Hogy a védettségi igazolvány hogy működik a határátlépésnél az egy külön történet - lesz, utalt Orbán Viktor a tegnapi Európai Parlamenti rendelet-tervezet elfogadására, amelyben az derül ki, hogy a kínai és az orosz vakcinákkal oltottak számára nem egyértelmű az EU-ban való mozgás. Orbán kölcsönös megállapodásokat tervez kötni a szomszédos országokkal a védettség elfogadására. "Montenegróval és Szerbiával már megkötöttük az egyezményt, de a többi szomszédos országgal is el fogjuk ezt érni. Szamárság, hogy például a kínai vakcinával nem lehet majd utazni. Engem is azzal oltottak, én is fogok utazni" - jelentette ki.

Biztosak lehetünk abban, hogy se az orosz, se a kínai vakcinával oltottakat nem fogja hátrány érni, de ha ez így lesz, akkor mi kölcsönös megállapodásokat fogunk kötni a szomszédos országokkal.

Lagzi miért nem tartható, ha meglesz a 4 millió beoltott?

A miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a násznépet nem akarják kettéhasítnai, hogy jobbra álljanak a védettségi igazolványosok és balra a nem védettek, ilyen kis közösségben ennek nincs értelme.

Olvasson tovább!

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához