Ezeket látta már?

Importált, mélyhűtött árucikkeken megtapadt koronavírus okozott fertőzést külföldön

koronavírus, covid-19, fetőzés

A helyi kikötőben dolgozó munkások importált mélyhűtött élelmiszerekkel kapcsolatba kerülve fertőződhettek meg a koronavírussal, amely ezt követően gondatlanság miatt fertőzhetett meg másokat is a munkásokat ellátó kórházban - áll a kelet-kínai Csingtao egészségügyi hatóságok vizsgálati leírásában.

Csingtao egészségügyi bizottsága hétfőn az internetes oldalán kiadott közleményben adta hírül, hogy a város egyik, a koronavírus-fertőzöttek kezelésére kijelölt kórházához kapcsolódóan járványgócot észleltek.

Mélyhűtött, importált árucikkeken megtapadt koronavírus okozta a fertőzést

A Hszinhua kínai állami hírügynökség közlése szerint a két kikötőmunkást szeptember 24. óta orvosi megfigyelés alatt tartották Csingtao mellkassebészeti klinikáján. Egyiküknél 20 nappal az első pozitív Covid vírustesztjét követően jelentkeztek a Covid-19 tünetei.

A kikötőmunkások szeptember 19-én importált mélyhűtött élelmiszereket rakodtak ki. Külföldről származó fagyasztott élelmiszercikkekben már korábbi esetekben is a koronavírus újabb felbukkanásának feltételezett forrásait gyanították. A Pekingben júniusban lezajlott második járványhullám valószínűsíthetően szintén ilyen árucikkek felszínén megtapadt vírus okozta fertőzésekből alakult ki.

Kórházi gondatlanság miatt többen is megfertőződtek

A Santung tartományban található Csingtaóban összesen mintegy 11 millió emberen végezték el a koronavírus tesztet az elmúlt 5 nap során. A péntek reggel közölt eredmények szerint eddig több mint 10 millió teszt negatív eredményt mutatott, Csingtaóban így összesen 13 fertőzöttet azonosítottak, mindegyikük a mellkassebészeti klinikához köthető. Az egészségügyi hatóságok megállapították, hogy a fertőzésekhez a kórház CT-vizsgálatokhoz használt helyiségének nem megfelelő fertőtlenítése vezetett.

Egy csütörtöki bejelentés szerint Csingtaóban a vizsgálat lefolytatásának idejére felfüggesztették beosztásából a város egészségügyi bizottságának vezetőjét, és menesztették az érintett kórház igazgatóját.

A csingtaói esetek felbukkanását megelőzően Kína szárazföldi részén csaknem 2 hónapon át egyetlen belföldi fertőzésből fakadó Covid 19-es megbetegedést sem regisztráltak. A nemzeti egészségügyi bizottság pénteki jelentése szerint a kínai szárazföldön jelenleg 253 beteget kezelnek a koronavírus okozta betegséggel, és 376 panaszmentes vírushordozót tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához