Ezeket látta már?

Friss koronavírus hírek ma

Influenza és koronavírus: ha együtt támadnak, ennyire lesz súlyos a betegség

flurona, covid, influenza, tünetei, koronavíus

Egyre több olyan eset lehet a közeljövőben, hogy a szervezetnek a koronavírus mellett egy másik fertőzéssel, például az influenzával is meg kell küzdenie.

2020 márciusában New Yorkban orvosok felfedezték, hogy a letesztelt emberek 5 százalékát egyszerre fertőzhette meg a koronavírus és az influenza - írja az NBC News, amit az Infostart szemlézett.

Flurona: nem olvadt össze az influenza és a koronavírus

A szakemberek egy kis, 144 fős kutatásban megfigyeltek esetében azt vették észre, hogy akik egyszerre küzdenek a két fertőzéssel, mintha jobb esélyekkel vészelnék át a covidot, mint a társadalom többsége. "Kisebb eséllyel alakult ki gyulladás a szervezetükben, és annak is alacsonyabb volt az esélye, hogy kórházba kerüljenek" - fejtette ki Sarah Baron, a kutatás egyik orvos résztvevője.

A koronavírus és az influenza találkozásából szó is született. Ez a flurona. A kutatók ugyanakkor egyáltalán nem szeretik ezt a kifejezést, mert félrevezető az emberek számára. Ellen Foxman, a Yale immunológusa kifejtette, hogy a flurona azt a érzetet kelti, hogy a két vírus mintha valahogyan eggyé vált volna, ami a valóságban nem történt meg. Csupán egy társfertőzésről van szó, ami gyakran előfordulhat az emberekkel.

A vírusok hatása egymásra

A társfertőzésnek az immunológusok szerint háromféle kimenetele lehet:

  • a két fertőzés között nincsen jelentősebb interakció
  • felerősítik egymás a tüneteit
  • az egyik kiolthatja a másikat.

Az első vírusra reagál az immunrendszer, és egy interferon nevű fehérje választódik ki. Ez egy olyan folyamatot indít el, amely megakadályozhatja a vírusok elszaporodását. Ha az időzítés is jó, akkor az első fertőzés interferonja megakadályozzák a második vírus szaporodását is. Fontos megjegyezni, hogy vírusonként változik az interferonválasz nagysága és gyorsasága.

Fontos dolgot mondott Szlávik a fluronáról - olvasson tovább!

Foxman kutatásai arra engednek következtetni, hogy a rhinovírusok okozta nátha megállíthatja a koronavírus szaporodását, de ennek ellenére nem érdemes szándékosan elkapni, hogy így kerülje el valaki a koronavírus-fertőzést. A betegség terjedési mintázatának további kutatása pontosíthatja a pandémiát előre jelző modelleket és segít. A maszkviselés és a korlátozások lazulása, illetve az omikron terjedése miatt a kutatók szerint, egyre nagyobb lesz annak a valószínűsége, hogy az emberek a koronavírussal egyszerre egy másik fertőzést is elkapnak.

Forrás: infostart.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához