Ezeket látta már?

Japán már az ötödik hullámon is túl van, készülnek a hatodikra

japán, koronavírus, ötödik hullám, járvány, covid-19

Sürgős tervet dolgoztak ki a kórházi ágyak és az orvosi erőforrások növelésére a koronavírus-fertőzés újabb, téli hullámára készülve – jelentette ki Kisida Fumio japán kormányfő.

Miután nyáron a járvány ötödik hulláma kis híján térdre kényszerítette az egészségügyi rendszert, a fertőződések és a halálesetek száma drámai mértékben csökkent, mert a lakosság hetven százalékát már beoltották − számolt be az Index.hu.

A múlt hónapban feloldották az ország nagy részére vonatkozó rendkívüli intézkedéseket, de az egészségügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a járvány valószínűleg ismét fellángol, ahogyan múlt télen is történt. A kormány azt tervezi, hogy mintegy 30 százalékkal növeli a kórházi ágyak számát, támogatja az otthoni ápolást, és adatokat gyűjt arról, hogy mely térségben nehezedhet nagyobb nyomás a kórházakra.

Ez is érdekelheti:

A miniszterelnök a hét elején azt mondta, a kormány kezében a világjárvány elleni küzdelemben a szájon át szedhető gyógyszerrel segítik a kórházi kezelést. Ezzel egy időben a jövő hónaptól kezdődően megkezdődik a harmadik, emlékeztető oltások beadása, és a kormány azt fontolgatja, hogy az oltásokat kiterjeszti már az ötéves gyermekekre is.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához