Ezeket látta már?

Kiderült, ennyi covidban elhunyt magyar kapott egy, kettő, vagy három oltást

koronavírus, covid-19, halál, müller cecília

Az adatbázisból kiderül, hogy 2021-ben az elhunytak egynegyede kapott legalább egy oltást. Az elhunytaknak mindössze 2,5%-a rendelkezett három oltással.

2021-ben az elhunytak egynegyede kapott legalább egy oltást - derül ki az NNK Átlátszónak küldött adataiból. A portál több adatigénylést is benyújtott az NNK-hoz, amely a következő adatokat szerette volna megszerezni:

  • az elhunyt korát,
  • nemét,
  • az elhalálozás dátumát,
  • területi információt (lakcímét, legfeljebb a település feltüntetését),
  • ha kapott, akkor milyen oltóanyagot/oltóanyagokat kapott első, második, harmadik, negyedik alkalomra,
  • ha kapott, akkor mikor kapta meg első, második, harmadik, negyedik oltását.

Az NNK végül kiadta az elhunytak azon táblázatát, amely

  • 2021. február 1. és 2022. január 31. között az egyes napokra és településekre lebontva tartalmazta az elhunytak számát,
  • illetve egy másik adatbázist, amelyből a lap kiszámolta, hogy 2021-ben az NNK által validált elhunytak száma 28 153 fő, ami a központi kommunikáció által közzétett összesített számoknál 1496 fővel kevesebb.

Az oltási arányt is kiszámolták

  • 28 153 főből 3027 fő volt egyszer,
  • 3783 fő volt kétszer,
  • 698 fő volt háromszor oltva,

Tehát a 2021-ben koronavírusban elhunytak egynegyede legalább egyszer be volt oltva a fertőzés ellen.

Fontos megjegyzés: nem tudjuk, hogy mikor kapták meg az elhunytak az oltásokat, és azt sem, hogy mikor veszítették pontosan az életüket - hívja fel a figyelmet a lap. A két dátum különbsége kimutathatóvá tenné az oltás hatékonyságát, a fertőzés elleni védelem időtartamát.

Forrás: atlatszo.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához