Koronavírus: a dél-afrikai mutáció a britnél is fertőzőbb

Betegségek
2021. március 18. 09:00

Például abban, hogy alig telt el néhány hét, és újrafertőződtek azok, akik korábban már átestek a dél-afrikai koronavírus-mutáns okozta betegségen.

A koronavírus dél-afrikai mutánsának esetében azt vették észre a kutatók, hogy hiába estek át a betegek a fertőzésen, újra megbetegedtek. Anthony Fauci, az Egyesült Államok legnevesebb fertőző betegség-szakértője, elmondta, hogy a dél-afrikai kollégáit is váratlanul érte az, hogy ilyen hamar bekövetkezett az újrafertőződés. A tapasztalatok alapján az első covid fertőzés nem adott akkora immunvédelmet, hogy az sokáig elegendő legyen a második kivédésére.

Fauci szerint a megoldás a koronavírus vakcina, hiszen az oltás nagyobb védelmet ad, mint a fertőzés.

Már bizonyítottan jelen van hazánkban a védőoltásokkal szemben is ellenállóbb dél-afrikai koronavírus mutáció is, ezt február végén mutatták ki először a Neumann Labs új PCR vizsgálatával.

Ezek a brit mutáció tünetei, kattintson tovább!

Az eddig egyetlen mintát néhány hete a Neumann Labs-ben azonosították, a magyar diagnosztikai cég nemrégiben bevezetett PCR vizsgálatával, amely képes kimutatni a koronavírus újonnan megjelent variánsait. A vizsgálat eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei is megerősítették.

Míg korábban n a Neumann Labs magyar tulajdonú diagnosztikai laboratóriumban elvégzett vizsgálatok esetében a koronavírus-pozitív esetek felét – az elmúlt hetekben már az esetek 90%-át! – a brit mutáns okozta.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# koronavírus# covid# fertőzés# brit mutáció# dél-afrikai mutáció

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk