Friss koronavírus hírek ma

Koronavírus miatt műtüdőn van a fiatal zenész, a Magna Cum Laude imádkozik érte

koronavírus, műtüdő, tüdőgyulladás, lélegeztetőgép, zenész

A Magna Cum Laude arra kéri a rajongóit is, hogy imádkozzanak a koronavírus miatt mélyaltatásban és műtüdőn lévő zenésztársukért.

Koronavírus miatt mélyaltatásban az intenzív osztályon fekszik Magda Lajos zenész, aki két héttel ezelőtt kétoldali tüdőgyulladással és tüdőembóliával került kórházba a feleségével együtt - írja az Index.

Imádkoznak a koronavírusos zenészért

"Talán néhányan a régi rajongók közül emlékezhettek rá. Magda Lala, Barátunk, Zenésztársunk, Testvérünk. Mi csak így nevezzük őt. Több alkalommal segítette zenekarunkat a koncertjeinken, tette még különlegesebbé Magnatofon című dalunkat felejthetetlen billentyűjátékával. Most rajtunk a sor! Nekünk kell segítenünk rajta. Az alábbi posztban találjátok felesége, Natália segítségkérését. Ha teheted, segíts Te is! Segítsünk EGYÜTT! Imádkozzunk együtt Laláért, hogy mihamarabb lássuk magunk között!" – olvasható az együttes felhívásában.

Magda Lajos feleségének bejegyzéséből, amelyet a Magna Cum Laude is megosztott, kiderül, hogy kétoldali tüdőgyulladással és tüdőembóliával kerültek két hete kórházba a párjával. Natáliát a covid-osztályon ápolták, férjét viszont azonnal az intenzívre vitték. A hölgyet azóta hazaengedték, otthonában folytatja a gyógyszeres kezelést, Magda Lajos viszont még mindig életveszélyes állapotban van.

Műtüdős kezelést kap

Mire az intenzív osztályra került, a zenész tüdejének 80 százaléka már gyulladásban volt. Két nap múlva lélegeztetőgépre tették, ám a következő napokban tovább romlott az állapota, végül a műtüdős kezelés mentette meg az életét. Párja elmondása szerint Magda Lajos tüdejének 100 százaléka érintett a gyulladásban, nem maradt rajta ép felület. Még mindig nagyon súlyos, életveszélyes állapotban van, mélyaltatásban, lélegeztetőgépen és műtüdős kezelésen tartják.

Covid okozta tüdőgyulladás: ezek a figyelmeztető tünetei - olvasson tovább!

"Amit tudhatunk, hogy a folyamat hosszú és időigényes. A további gyógyulásához, műtéthez, kezeléseihez, rehabilitációjához, amire számítunk és amire nem, minden máshoz, amit most az élet elénk állít, szeretnék gyűjtést szervezni. A helyzet érzelmi részéről nem is szeretnék beszélni… bármit is írnék, nem fejezné ki azt, amit érzek. A család teljes összefogásban és támogatásban ott áll mellettünk. Amíg tudok, anyagilag is kitartok, de a tartalékaink végesek. Szerintem értitek a helyzetet… "– olvasható a zenekar által megosztott bejegyzésben.

Forrás: Index.hu