Ezeket látta már?

Negyedik oltás: az USA-ban is megkaphatják az 50 év felettiek

oltás, oltási akció, covid, negyedik oltás, koronavírus

Az 50 év felettiek számára az Egyesült Államokban engedélyezték a negyedik oltás felvételét.

Az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi hivatal (CDC) a döntést azzal indokolta, hogy a csökkenő immunitás miatt szükséges a második emlékeztető vakcina. A negyedik oltást a harmadik után 3 hónappal vehetik fel az 50 év felettiek. Rochelle Walensky, a CDC igazgatója szerint különösen fontos, hogy a negyedik vakcinát a 65 évnél idősebbek, valamint az 50 év feletti krónikus betegek felvegyék - írja az ABC News.

Emlékeztető oltás: maximalizálhatja az antitestek szintjét

Dr. Peter Marks, az FDA Biológiai Értékelési és Kutatási Központjának igazgatója elmondta, azért ajánlják már 50 év felett a negyedik oltást, mert az 50 és 65 év közöttiek egyharmada valamilyen krónikus betegségben szenved. Náluk a covid nagyobb eséllyel lehet súlyos lefolyású.

Egyelőre korlátozott számú amerikai adat áll rendelkezésre a második emlékeztető oltásról. Izraelből származó adatok azonban arra utalnak, hogy a második emlékeztető dózis csökkentheti a halálozás kockázatát a 60 év felettiek körében. Több országban, köztük Izraelben, Magyarországon, Chilében és Svédországban megkezdték a negyedik oltás felajánlását az időseknek és a krónikus betegeknek.

Dr. Anthony Fauci, a Fehér Ház orvosi főtanácsadója azt mondta, hogy az emlékeztető oltások hatására a szervezetben ismét covid ellenes antitestek termelődnek, de az immunválasz feltehetően nem lesz magasabb a korábbiaknál. A B-sejtes és a T-sejtes immunitás, amely befolyásolja a koronavírus elleni védettség idejét, fokozatosan növekedhet minden egyes emlékeztető oltással.

Egyelőre a negyedik vakcinát csak az 50 felettiek vehetik fel az Egyesült Államokban, de a tervek szerint a közeljövőben a fiatalabbak számára is engedélyezhetik. Az erre vonatkozó döntés hamarosan, feltehetően a nyáron vagy az ősszel megszületik.

A túl gyakori emlékeztető oltás hatása

A túl gyakori emlékeztető oltás megviselheti a szervezetet. Többek között fáradtságot okozhat. Ez dilemmát okoz a szakembereknek, hiszen aki most kap emlékeztető oltást, annak valószínűleg nyáron vagy ősszel újabb dózisra lesz szüksége.

"Egyszer majd meg kell tanulnunk együtt élni az enyhe lefolyású coviddal" - mondta Dr. Paul Offit, a Philadelphiai Gyermekkórház Oltóanyag Oktatási Központjának igazgatója, aki szerint az emlékeztető oltások gyakori felvétele abból a szempontból sem életszerű, hogy az eddigi tapasztalatok alapján az emberek többsége nem fog élni a lehetőséggel.

Kell a negyedik oltás? Vakcinainfó - Az orvos válaszol - olvasson tovább!

Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója is elismerte, hogy nem praktikus, ha az emberek néhány havonta felveszik a koronavírus elleni oltást. "Nem lehet 5-6 havonta oltásokat beadni" - mondta Bourla a CNBC-nek, de amíg az új emlékeztetők nem állnak készen, addig az idősebbeknek szüksége lehet rájuk.

Forrás: abcnews
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához