Ezeket látta már?

Friss koronavírus hírek ma

Omikron vagy influenza? Kiderült, melyik a veszélyesebb

influenza, vírus, járvány, oltás, védőoltás

Az omikron és influenza okozta halálozásokat vizsgálták japán kutatók. Érdekes eredményekre jutottak.

A koronavírus omikron variánsa japán tudósok szerint legalább 40 százalékkal halálosabb, mint a szezonális influenza. Ennek kapcsán a tanulmány kiemeli a járvánnyal kapcsolatos korlátozások túl gyors feloldásában rejlő veszélyeket. A kutatás még ellenőrzés előtt áll - írja a Mint cikke alapján az Infostart.

A tanulmány szerint az omikron halálozási aránya Japánban a január óta 0,13 százalék körül mozgott, ami jelentősen alacsonyabb a járvány korábbi szakaszában mért 4,25 százalékos halálozási arányhoz képest, de még mindig magasabb, mint a szezonális influenza esetében tapasztalt 0,006-0,09 százalékos halálozási arány.

Az országok nagy része fokozatosan oldja fel a koronavírus miatti korlátozásokat. Egyre kevesebb helyen kötelező a maszk. Pedig a maszk a koronavírus elleni védekezés egyik fontos eszköze, hiszen a covid sok más vírushoz hasonlóan elsősorban a levegőben szálló részecskék segítségével terjed. A tanulmány kiemelte, hogy a korlátozások túl gyors feloldása kockázatokat is rejt magában.

Kínában ideiglenes kórházakra is szükség van

Kína szárazföldi részén az elmúlt hét során az újonnan azonosított, belföldi fertőzésből eredő covid-esetek napi száma a 2020-as, legelső járványhullám óta nem látott szintre emelkedett. Szombaton kiugróan sok, több mint 3000, tünetekkel rendelkező fertőzöttet regisztráltak, akit az ország 16 tartományában, és négy nagyvárosában - köztük Pekingben és Sanghajban - diagnosztizáltak.

Ezzel az új módszerrel ellenállóbbak lehetünk a koronavírussal szemben - olvasson tovább!

A legtöbb - több mint 3000 - új esetet az északkelet-kínai Csilin tartományban azonosították március eleje óta, és az ország többi részén regisztrált fertőzöttek jelentős részét is a csilini járványgóccal hozták összefüggésbe. Csangcsunt, a tartomány 9 millió lakosú székhelyét szombaton vonták vesztegzár alá. A városban új, 1500 férőhelyes átmeneti kórház létrehozása folyik a fertőzöttek kezelésére. A helyi hatóságok emellett további ötezer új kórházi férőhelyet ígértek a következő napokra.

Forrás: infostart.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához