Ezeket látta már?

Friss koronavírus hírek ma

Omikron: Zacher szerint most nincs pofázás, most meló van

zacher, negyedik oltás, koronavírus, vakcina, oltás

Zacher Gábor szerint az embereknek már elegük van a koronavírusból, de attól a vírus még itt van, közöttünk van.

Az omikrontól nem lehet elbújni – mondta Zacher Gábor, a hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa a Hír TV-nek adott interjújában. Hozzátette, hogy jelenleg a kórházak olyan betegekkel vannak tele, akik pozitívak, de egyéb betegség miatt kerültek kórházba.

Nem csak ez lesz lesz a legnagyobb gondunk

A szakember azonban úgy gondolja, nem ez lesz a legnagyobb probléma az elkövetkezendő időszakban, hanem az egészségügyi dolgozók hiánya, ha többen is elkapják a betegséget.

Mint mondta, lehet, hogy nem jelentkeznek nagyon súlyos tünetek, de akkor is kiesnek legalább egy hétre a munkából. Véleménye szerint erre az egészségügyi rendszer nem tud felkészülni, csak helyettesítéssel lehet megoldani az így kialakult helyzetet.

"Én azt gondolom – és ezt már sokszor elmondtam –, hogy most nincs pofázás, most meló van. Ha be kell menni három napra, hát bemegyünk. Ha túlórázni kell, túlórázni fogunk" – fogalmazott Zacher Gábor, hozzátéve: eddig is ezt csinálták, pontosan ezt fogják ezek után is.

Milyen tünetekkel jelentkezik az omikron fertőzés? Vakcinainfó - Az orvos válaszol

Ezek a maszkok a legjobbak az omikron hullámban

Zacher kiemelte, hogy az omikron-hullámban a leginkább az FFP2-es vagy az FFP3-as maszkokat ajánlja. Kiemelte, hogy továbbra is fontos a járványügyi szabályok betartása. Véleménye szerint az omikron-variáns hozzásegíthet minket ahhoz, hogy meglegyen a 90 százalékos átfertőzöttség. A kérdés az, hogy lesznek-e újabb variánsok.

Egész egyszerűen az embereknek már tele van a tökük ezzel az egésszel. Mégis: lehet hogy a következő variáns egy sokkal durvább történet lesz

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához