Ezeket látta már?

Ötször annyi fertőzött lehet, mint amit a hivatalos számokban látunk

covid, koronavírus, fertőzöttek, omikron, oltás

Rusvai Miklós virológus a sajtóban választ adott arra is, hogy megfertőződhetünk-e újra azzal a koronavírus mutációval, ami egyszer már elért minket.

A Magyar Hírlap alapján Rusvai Miklós virológus úgy gondolja, hogy már most jóval több fertőzött lehet, mint ami a hivatalos számokban látható. Ennek hátterében pedig az állhat, hogy nagyon sokan kevés tünettel vagy tünet nélkül esnek át a fertőzésen, így nem is tesztelik őket.

Jelenleg 30 százalék fölötti a pozitív tesztek aránya

A szakember szerint ez azt jelenti, hogy legalább öttel meg kell szorozni a most kapott napi adatot. Az omikron egy nagyobb fertőzőképességű, de gyengébb megbetegítő képességű koronavírus-változat, a kettő közé nem szabad egyenlőségjelet tenni – magyarázta. Nagyon sok lesz a fertőzött, a napi 15 ezret biztos, hogy meg fogja haladni a friss esetek száma több napon vagy héten keresztül is, de jóval kevesebb lesz a beteg, a kórházban ápolt, a lélegeztetőgépen lévő és a halott is.

Rusvai Miklós szerint nagyon sok lesz a fertőzött, a napi 15 ezret biztos, hogy meg fogja haladni a friss esetek száma több napon vagy héten keresztül is, de jóval kevesebb lesz a beteg, a kórházban ápolt, a lélegeztetőgépen lévő és a halott is. Ezt azzal magyarázta, hogy az omikron egy nagyobb fertőzőképességű, de gyengébb megbetegítő képességű koronavírus-változat, ugyanakkor a kettő közé nem szabad egyenlőségjelet tenni.

Új covidos tünet-e a derékfájás?

A napokban megjelent új tünetről, a derékfájásról a szakember kiemelte, az esetek kis számában tapasztalható ez a fájdalom, amely különösen a kezdeti időkben jelentkezhet. Hozzátette, maga a koronavírus az izom- és ízületi fájdalmakat rendszeresen előidézi, ezt már a korábbi változatoknál is tapasztalhattuk. Az omikronfertőződés utáni esetleges posztcovidtünetekről kifejtette, még nem telt el elég idő, hogy a meggyógyult betegek nagy számban jelezhettek volna posztcovidtüneteket, erre még várnunk kell.

Koronavírus: ilyen, amikor az ízületi gyulladásnak a post-Covid az oka

Elkapható ugyanaz a mutáció kétszer?

A virológus a Metropolnak beszélt arról, hogy kicsi az esély rá, hogy ha valaki újrafertőződik, ugyanazt a mutációt kapja el. Például kevés esély van rá, hogy valaki alfa után alfával három hónapon belül fertőződött volna, de persze ez sem kizárható teljesen. Úgy véli, hogy aki novemberben megfertőződött a deltával, annak esélye sincs arra, hogy újra a deltával megfertőződjön, mivel az omikron lassan teljesen kiszorítja.

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához