Ezeket látta már?

Poszt-covid: egy évvel a fertőzést követően is lehetnek ilyen szívproblémái

szívprobléma, szívbetegség, poszt-covid

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a koronavírus-fertőzés után maradványtünetek jelentkezhetnek, de az első hosszú távú kutatás eredményei elgondolkoztatók.

A Nature Medicine szakfolyóiratban megjelent amerikai tanulmány szerint a covidon átesettek még akár hónapokkal később is szívproblémákkal küzdhetnek, és bár ennek valószínűsége egyenes arányban nő a fertőzés súlyosságával, az enyhe betegségen átesettek is veszélyeztetettek lehetnek. A legnagyobb esélye a szívproblémáknak azoknak van, akik intenzíves kezelésre szorultak, majd utánuk jönnek a kórházi ellátásra szorulók.

A kutatás a pandémia első évét vizsgálta, tehát nem a delta és nem az omikron hatásait. A vizsgálatok során több, mint 150 000 koronavírus-fertőzött beteg adatait vizsgálták, aminek során nemcsak a pandémia alatti, hanem az az előtti adatokat is figyelembe vették. Tették mindezt azért, mert nemcsak a koronavírus, hanem más egyéb tényezők is befolyásolhatják a szív egészségét.

A vizsgálatok során a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a koronavírus betegség után még akár 1 évig is jelen lehetnek a szívproblémák.

A kutatás során a betegeket hasonlították össze a kontroll csoporttal, és azt találták, hogy a koronavírus-fertőzésen átesetteknél minden esetben nagyobb volt a szívproblémák kialakulásának az aránya a betegséget követő 12 hónapon belül.

Azokhoz hasonlítva, akik nem kapták el a fertőzést, a covidosaknál 52%-kal nagyobb volt a stroke előfordulásának esélye, 72%-kal nagyobb a pitvarfibrilláció, és dupla annyi a szívgyulladás kockázata.

Ziyad Al-Aly, a tanulmány egyik szerzője, a Washington Egyetem kutatója. így nyilatkozott:

A COVID-19 súlyos szív- és érrendszeri szövődményekhez és halálhoz vezethet. A szív nem regenerálódik, nem gyógyul könnyen károsodás után. Ezek olyan betegségek, amelyek egy életen át végigkísérik az embereket.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

poszt covid

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához