Ezeket látta már?

Zacher Gábor:" harmincas-negyvenes életerős fiatalok szemében látom a kétségbeesett aggódást"

zacher_gabor

"Láttam, hogy a betegek egyharmada akár a gyerekem lehetne" - mondta a toxikológus.

A 168 óra kérdezte Zacher Gábort, miként látja a jelenlegi koronavírus helyzet alakulását a kórházakban.

Sok a fiatal, akinek gyorsan romlik az állapota

A toxikológus elmondta, hogy úgy látja: a kórházak kapacitása a végét járja, rohamtempóban telnek meg az intenzívek, és bár eszközhiány nincs, emberhiány van, ahogy eddig is. Hozzátette:

"Nem fog összeomlani az egészségügy, mert nem hagyjuk. Ha kell, túlórázunk, kidolgozzuk a belünket, ágyszámot növelünk, de a betegekért nem tehetjük meg, hogy most feladjuk, azt sem, hogy elfáradjunk."

Napi 2-3-4 vagy annál is több beteggel kell közölnie, hogy lélegeztetőgépre fogják kapcsolni, és lehet, soha többet nem ébred fel. A toxikológus azt is elmondta, hogy egyre több a fiatal beteg:

"Tegnap reggel, mikor bementem a hatvani kórház covid-osztályára azt láttam, hogy a betegek egyharmada akár a gyerekem lehetne. Harmincas-negyvenes életerős fiatalok szemében látom a kétségbeesett aggódást, hogy „most mi lesz”.

Zacher a több, mint 35 éves pályafutása alatt nem tapasztalt még olyat, mint most:

"Láttam én már sok mindent, kevés dolog ráz már meg. Az ember megtanulja ezt kezelni ennyi év alatt. De a jelenlegi helyzettel még nem szembesültem. Úgy kell embereknek elmagyarázni, hogy lélegeztetőgépre tesszük őket és lehet, hogy abba belehalnak, hogy néhány órával azelőtt még a viziten simán beszélgettünk. Szívfacsaró látvány, hogy ül az ágy szélén, lóg ki belőle az oxigén és harcol a légvételért, aztán lehet, hogy egy óra múlva már lélegeztetőgépre kell kerülnie. A túlélési esélyei pedig nem olyan nagyon-nagyon jók"

Emberhiány a kórházakban

A toxikológus napi 12-16 órát dolgozik, de van, hogy ennél is többet, amikor mentőzik. A hatvani kórházban kicsit több, mint 120 ágy van a koronavírusos betegek részére, ami mindegyike foglalt jelenleg, a többség az elmúlt 1-2 hétben érkezett, de nincsenek elegen az orvosok, ápolók:

"Jelenleg ugyanis az összes fertőzöttnek fenntartott ágyra hárman, időnként négyen, néha öten vagyunk orvosok. Ezzel a létszámmal pontosan ugyanúgy kell ellátni a betegeket, mint akik az egyetemi klinikára kerülnek."

A betegek mellett a hozzátartozókra is gondot kell fordítaniuk:

- Minden nap van egy óra, amikor a munkatársak visszahívják a betegek hozzátartozót. Aki regisztrált a kórház honlapján, hogy szeretne értesítést kapni, felhívjuk. Mindig elmondjuk, hogy megértjük az aggodalmat, de inkább csak két-három naponta érdeklődjenek, persze tudom, hogy ezt pokoli lehet kibírni."

A haláleseteket, vagy azt, ha valaki hazamehet, viszont azonnal közlik:

"A halálesetet telefonon közölni rettentően nehéz, de most megint egyre többször kell."

Ez is érdekelheti:

Oltani, oltani, oltani - akár Sinopharm vakcinával is!

Zacher Gábor azt mondta, bár korábban bizonytalan volt a kínai Sinopharm vakcinát illetően, véleményét a körülmények megváltoztatták:

- Hamut kell szórnom a fejemre, mert látom, hogy mit okoznak a vírus legújabb variánsai. Egy héttel ezelőtt még azt mondtam, hogy a kínaival én nem oltatnám be magam, de most már azt kell, mondjam, hogy azzal is! Oltani, oltani, oltás mindenekelőtt! A mérleg egyik felében ugyanis ott a koronavírus, a tüdőgyulladás, a későbbi szövődmények, a lélegeztetőgép és a halál, a másikon pedig ott van 5 vakcina, amik védettséget nyújtanak."

A toxikológus egy dán kutatásra hivatkozva hozzátette, hogy az elhízás legalább olyan komoly rizikófaktor, mint a krónikus betegség vagy a kor.

"Saját szememmel is látom, hogy 50 éves túlsúlyos, cukorbeteg, magas vérnyomással ha covidos lesz, szinte biztos, hogy súlyos légzési nehézséggel gépre kerül és meghal. Ennyi."

Forrás: 168 óra
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához