Ezeket látta már?

Gyermekkori migrén - felnőttkori következmények

Gyerekkori migrén után nagyobb a nőknél a súlytöbblet esélye! Azok a nők, akiket már gyerekként migrén kínzott, nagyobb valószínűséggel szedtek fel túlsúlyt felnőtt korukra - állapították meg amerikai kutatók.

Vizsgálatukban úgy találták, hogy a migrénes csoportban tízből négy nő szedett fel legalább tíz kilogramm többletsúlyt 18 éves korához képest, míg azok csoportjában, akiket soha nem kínzott ez a típusú fejfájás, tízből csak három nő testsúlya gyarapodott ennyivel.

Gyermekkori migrén - felnőttkori következmények

A migrén és az elhízás közti kapcsolatot már korábbi tanulmányokban is jelezték, ám a mostani az első, amely a gyerekkori migrénnel is összefüggésbe hozza a súlytöbbletet.

Michelle A. Williams kutatásvezető, a seattle-i Washingtoni Egyetem munkatársa és csoportja több mint 3700 nő adatait elemezte. A követésbe bevont nők közül körülbelül minden hatodiknál diagnosztizáltak azt megelőzően migrént.

A kutatók a testsúly és a migrén között fennálló kapcsolat jellegét nem azonosították, ám lehetségesnek tartják, hogy a hányingerrel és hányással kísért fájdalom megváltoztatja a nők életmódját, fizikai aktivitását és étkezési szokásait.

A tanulmány a Headache című szakfolyóiratban jelent meg.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához