Ezeket látta már?

Védőoltás a tüdőgyulladás ellen

Védőoltás a leggyilkosabb gyermekkori betegség ellen? Kenyában új védőoltást vezettek be a világszerte vezető gyermekkori haláloknak számító tüdőgyulladás ellen. A szakértők azt remélik, hogy a vakcina több százezer életet menthet meg a következő években.

A Globális Oltóanyag- és Oltási Szövetség (GAVI) adatai szerint a pneumococcus betegségek a fejlődő országokban a gyermekhalálozások 18 százalékáért felelnek, vagyis több mint egymillió öt éven aluli gyermek halálát okozzák évente.

Védőoltás a tüdőgyulladás ellen

"Kenya az első afrikai ország, amely beveti ezt a konjugált pneumococcus oltóanyagot, melyet kifejezetten úgy fejlesztettek ki, hogy megfeleljenek a fejlődő országokban élő gyermekek igényeinek" – áll a GAVI közleményében.

A GAVI köz- és magánszervezet, amely az ENSZ ügynökségeit, a Világbankot, emberbaráti szervezeteket, az oltóanyag iparágat és kutatási intézményeket tömörít a gyermekek védőoltásának előmozdítása érdekében. A szervezet állítása szerint az óta, hogy a 2000-es Világgazdasági Fórum keretében létrejött, már több mint ötmillió halálozást sikerült megelőznie.

"A rutin védőoltás a leginkább költséghatékony közegészségügyi befektetés, amit egy kormány eszközölhet. Számítunk adományozóinkra, hogy továbbra is hathatósan támogatják életmentő küldetésünket2 – jelentette ki Helen Evans, a GAVI igazgatója.

A pneumococcus oltóanyag bevezetése, amelyet 2015-re a tervek szerint több mint 40 országban alkalmaznak majd, egy innovatív pénzügyi mechanizmusnak köszönhető. Az adományozóktól származó közel három milliárd dollár lehetővé tette a két szerződött gyártó kapacitásának növelését, így európai és amerikai bevezetésétől számítva egy éven belül biztosítani tudták a szükséges utánpótlást, ráadásul a gazdag országokban kért ár töredékéért.

"Az új generációs pneumococcus oltóanyagok gyors bevezetése jól bizonyítja, hogyan lehet megfizethető áron kihasználni az innovációt és az új technológiákat annak érdekében, hogy életeket menthessünk a fejlődő világban" – tette hozzá az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója, Margaret Chan.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához