Ezeket látta már?

Életveszélyes, ha ez a rejtett betegség okozza az alacsony vérnyomását

Addison-kór, alacsony vérnyomás, izomgyengeség, kortizol, ACTH

A betegség, enyhe, hétköznapi tüneteket okoz, de kezelés nélkül halálos is lehet.

A mellékvese egy igen fontos endokrin szervünk, melynek zavarai több problémát is okozhatnak. Az egyik ilyen az úgynevezett Addison-kór, mely alacsony vérnyomást, depressziót és fokozott pigmentációt eredményezhet. Hogy mit érdemes tudni a betegségről, azt dr. Polyák Annamáriától, az Endokrinközpont endokrinológusától tudtuk meg.

A mellékvesék a vesék tetején fekvő két kis mirigy, amelyek esszenciális hormonokat termelnek, mint például kortizolt, aldoszteront és adrenalint. Ezek segítenek a szervezetnek a stresszre való reagálásban, szabályozzák a vérnyomást, valamint hozzájárulnak a só-és vízháztartás egyensúlyához.

Addison-kór - vagy más néven elsődleges mellékvese elégtelenség - esetén ezen hormonok nem termelődnek megfelelő mennyiségben, ami problémákhoz vezet. Oka elsősorban autoimmun eredetű, vagyis az immunrendszer tévesen megtámadja saját szöveteit, jelen esetben károsítja a mellékveséket. Ritkábban, de kiválthatja a kórt fertőzés vagy rosszindulatú daganat is.

Ezek az Addison-kór főbb tünetei

A tünetek általában lassan alakulnak ki, nem specifikusak, vagyis számos más betegségben is megjelenhetnek.

  • Fáradtság
  • Fokozott pigmentáció (főleg bőrredőknél, nyálkahártyán)
  • Izomgyengeség
  • Depresszív hangulat
  • Étvágytalanság
  • Fokozott szomjúság
  • Sós ételek utáni sóvárgás
  • Alacsony vérnyomás
  • Menstruációs zavarok

Összetett kivizsgálás szükséges

Az Addison-kór diagnózisához szükség van laborvizsgálatra, melynek során ellenőrzik a nátrium/kálium/vércukor/aldoszteron/kortizol szinteket. Ezen kívül képalkotó vizsgálat is indokolt a rosszindulatú daganat kizárása céljából. Ezen kívül szükséges még vérnyomásmérés, valamint ACTH stimulációs teszt is. Ekkor a vérben lévő kortizol mennyiségét mérik A vizsgálat során ACTH-t fecskendeznek be a szervezetbe, ami serkenti a kortizol termelését. Ha a vizsgálat nem stimulálja a megfelelő kortizol termelést, az azt jelzi, hogy a mellékvesék nem működnek megfelelően- magyarázza dr. Polyák Annamária, az Endokrinközpont endokrinológusa.

A kezelés életmentő lehet

Addison-kór esetén előfordulhat - főleg akkor, ha nem szedi a gyógyszereit, vagy ha jelentős stresszhatás éri - hogy tünetek hirtelen súlyosbodnak (addison krízis), melynek során a szervezetben lévő kortizolszint jelentősen csökken. Emiatt a só-víz háztartás felborul, a vérnyomás vészesen lecsökken. Erre súlyos hányinger, zavartság, láz, fejfájás és gyengeség hívják fel leggyakrabban a figyelmet. Azonnali kortizol pótlásra és intenzív osztályos ellátásra van ekkor szükség, ugyanis életveszélyes állapot! (Éppen ezért a betegeknek a betegséget feltüntető kártyát és glikokortikoid-injekciót szükséges maguknál hordaniuk) Sajnos nem ritkán előfordul, hogy pont ez az addison krízis vezet az Addison-kór felismeréséhez.

A kezelést a betegnek élete végéig alkalmaznia kell, mely a hiányzó hormonok pótlásából áll, valamint érdemes a sóbevitelt némileg megnövelni.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Sokat szédül, mert alacsony a vérnyomása? Ezt tegye, és jobban lesz!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

magas vérnyomás

Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához