Ezeket látta már?

Edukációban és a pszichológiai jóllétben látják a gyógyítás sikerességét a Richter Anna Díj orvos kategóriájának döntősei

richter anna díj

Az orvos kategória 3 döntős projekttervében a gyógyítási folyamat fontos tényezőjeként jelent meg a pszichológiai jóllét, emellett kiemelt szerepet kapott a primer és szekunder prevenció is. Pályázatuk részleteiről kérdeztük a csapatok vezetőit.

A Richter Anna Díj első évadának sikerét, és a számos innovatív beérkező pályázatot látva a Richter Gedeon Nyrt. számára nem volt kérdés, hogy újra meghirdeti-e egyedülálló pályázatát. A Díjra idén is több száz projektet neveztek az oktatás, az egészségügy és a gyógyszerészet területén fejleszteni vágyó lelkes csapatok. A meghirdetett négy kategória győzteseit a zsűri választja ki, de március 8-ig a www.richterannadij.hu oldalon elindult szavazással a közönségdíj sorsa a voksolók kezében van.

Fókuszban a stroke és a diabétesz

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház neurológia osztályának preventív szemléletű neurológusokból, stroke-ellátásban jártas nővérből, dietetikusból álló csapata egy stroke betegek gondozásának bázisául szolgáló laboratórium kiépítését tervezi. A Stroke ellátás – fókuszban a szekunder prevenció című pályázat célját Dr. Vastagh Ildikó PhD osztályvezető főorvos, a döntős csapat vezetője ismertette:

„Fontos feladatnak tartjuk, hogy betegeinkkel megismertessük a rizikóbetegségeket és prevenciójukat. Továbbá azt is, hogy ismerjék meg a gyógyszerrel nem módosítható rizikófaktorokat (pl. magas só tartalmú étrend, mozgásszegény életmód, túlsúly). A hagyományos értelemben vett rendeléseken az időkorlátok miatt mindezekről alig esik szó. A betegedukáció szerepét éppen abban látjuk, hogy fentieknek tudatosításával önmagában is jelentős eredmények érhetők el.”

A projektterv kidolgozása közben szem előtt tartotta a pályázó csapat azt is, hogy a későbbiekben is igény szerint korszerűsíthető, valamint széles körben kiterjeszthető modellt hozzanak létre a Richter Anna Díj támogatásával. Az 1-es típusú, más néven inzulinfüggő cukorbetegség bűvös száma a 7, tudniillik ebben a kórképben a gyakorta szükséges vércukorszint ellenőrzésekor a 7-es, és attól nem sokban eltérő értéknek örül leginkább a diabéteszes gyerekek családja és kezelőorvosa. E krónikus betegség kezelése életfontosságú és jelen tudásunk szerint életre szóló, ugyanakkor fájdalmas, időigényes, önfegyelmet, kiegyensúlyozott étrendet igényel.

„Jelenleg mintegy 180 diabéteszes gyermek és fiatal áll a gondozásom alatt. Szakmai tudásommal, gyakorlati tapasztalatommal azon dolgozom, hogy minden cukorbeteg gyermek megkapja az esélyt az egészséges felnőtté váláshoz. Ehhez elengedhetetlen a család, a szűkebb és tágabb környezet folyamatos oktatása, képzése.” – mondja Dr. H. Nagy Katalin PhD a Békés Megyei Központi Kórház főorvosa. A 7D Mozi ötlete és kidolgozása egyedülálló lehetőség a téma megismertetésére.

„Élményszerzés mögé bújtatott, észrevétlenül megszerzett, gyakorlati tudás. Nem várjuk meg a közösségek jelentkezését az oktatásra, hanem házhoz visszük az élményt.” – meséli a főorvosnő csapatuk egyedülálló projektmunkájukat bemutatva.

A Richter Anna Díj jelöltjei A Richter Anna Díj jelöltjei Forrás: richterannadij

A test mellett a lelket is ápolni kell

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház kecskeméti dolgozói és páciensei egy dinamikusan fejlődő, a lehetőségekhez mérten folyamatosan megújuló épületegyüttesben találkozhatnak nap mint nap. A kórház mintegy háromezer négyzetméteres területe azonban egyelőre még kihasználatlan. Dr. Molnár Mária pszichiáter főorvos, pszicho-onkológus és csapata azt vallja, hogy a test gyógyulásához elengedhetetlen, az örömforrás, a lélek ápolása is. Az intézmény betegeinek gyógyulását segítené elő az Egészségkert.

„Segíti a hozzátartozókkal való meghitt kapcsolattartást az elvonulás lehetőségével. A szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelemben, a rehabilitációban és a megelőzésben is fontos szerepet kaphat. Az onkológiai, légzőszervi betegek mellett a szülészeten fekvő kismamák, a gyermekosztály kis betegei, valamint a kórház dolgozói is feltöltődhetnek a színes, illatos növényekkel körülvett padokon pihenve.”

Az emberek mentális és fizikai egészségének megőrzése és javítása érdekében gondosan megtervezett kertet álmodott meg a lelkes csapat. A tervezés és kivitelezés folyamatába a kecskeméti Kertészeti Főiskola végzős hallgatóit is szeretnék bevonni. A kert fő elemei lennének a végtelen jelet ábrázoló gyalogló-ösvény, a labirintus, pihenőkert, stációk, és a felnőtt kültéri tornaeszközök. A kertet színes és illatos növények, kerti padok, térvilágítás tenné varázslatossá. Egy sövényből kialakított labirintus sétapálya is elférhet majd a kórház mellett.

„A kórházban ápolt betegeken végzett tanulmányok szerint azok, akik a kórterem ablakából kipillantva zöld fákat látnak, kevesebb fájdalomcsillapítót és ápolást igényelnek, mint azok, akik csak épületeket láttak az ablakukból.” – zárja gondolatait Dr. Molnár Mária.

Az orvos kategória döntősei közül egy projektterv kerül díjazásra a zsűri választása alapján. A legjobbnak ítélt pályázat 4 millió forint támogatásban részesül, melyet a győztes csapat a projektjének megvalósítására fordíthat. A közönségdíj sorsa a szavazók kezében van. Március 8-ig lehet megtekinteni a csapatok és projektek bemutatkozását a www.richterannadij.hu oldalon, ahol a nagyközönség szavazhat kedvenceire, és a szavazók részt vehetnek a Richter Anna Díj nyereményjátékán. Érdemes követni a Díj Facebook oldalát, ahol folyamatosan érdekes információk olvashatók és a döntős projektekhez kapcsolódó játékokban is részt lehet venni. Március 19-én ünnepélyes gála keretében derül fény a boldog döntősök kilétére, és velük együtt örülhetünk annak, hogy a Richternek köszönhetően mindenki életére ható, fantasztikus innovatív ötletek valósulnak meg.

Szavazzanak és kövessék híreinket, hisz az egészségügy és az oktatás fejlődése nem csupán a Richter, hanem mindannyiunk szívügye!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához