Ezeket látta már?

Hasznos tippek influenza ellen

2009.02.05. Módosítva: 2015.11.04.

Most, hogy elmúltak a nappali mínuszok és átmenetileg megenyhült az időjárás, egyre több ember betegszik meg. Az enyhe és párás idő kifejezetten kedvező táptalaj az észrevétlenül és hirtelen támadó, levegőben terjedő vírusok – így az influenza – számára is.

Dr. Nagy Judit belgyógyász szakorvos, a Budai Egészségközpont orvos igazgatója a következő hasznos tanácsokkal lát el minket arra vonatkozóan, hogyan kerülhetjük el a betegséget és enyhítsük az azzal járó kellemetlen tüneteket.

1. Védekezzünk védőoltással

Az influenza elleni védekezés egyik leghatásosabb formája a védőoltás. A különböző tabletták utólag ugyan segítenek a tünetek kezelésében, de a betegség kialakulása ellen egyik sem ad megfelelő védelmet. Főként a fokozottan veszélyeztetett korosztályoknak – így a gyermekek és az idősek számára – ajánlott, de minden olyan foglalkozást végző személynek – például kórházi dolgozóknak és pedagógusoknak – segíthet a betegség megelőzésében, aki könnyen fertőződhet, mert közösségben dolgozik és így további fertőzés forrását képezheti. Fontos tudnunk, hogy a védőoltást csak az orvos utasítására szabad beadni, hiszen ő határozhatja meg az oltóanyag mennyiségét és az oltás időpontját. A védettség nagyjából két hét alatt kialakul és normál esetben egy évig tart, de előfordulhat, hogy a következő évben a vírus egy másik fajtája fertőz, így érdemes az oltást minden évben megismételni.

2. Egészséges életmód

Ha erős az immunrendszerünk, a betegség nehezebben fertőz. Fontos, hogy a téli időszakban is sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasszunk, így juttassunk vitaminokat a szervezetünkbe. A rendszeres sport, a megfelelő táplálkozás, és a pihenés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ellenállóbbak legyünk a vírussal szemben. Mindig jól öltözzünk fel, és ha tehetjük, ezekben az időszakokban kerüljük a zsúfolt helyeket.

3. Népi gyógymódok

Amennyiben mégsem sikerül elkerülnünk a betegséget az orvos javaslatai mellett alkalmazhatjuk a hagyományos népi gyógymódokat is. A sok pihenésen és vitamin fogyasztásán kívül fontos, hogy naponta kétszer rövid idő alatt szellőztessünk ki a lakásban: így beengedjük a friss levegőt, és kiűzzük a baktériumokat. Mézes tea fogyasztása mellett légútjaink kitisztítása érdekében érdemes naponta kétszer-háromszor kamillateával inhalálni, amelybe csepegtethetünk eukaliptusz vagy menta olajat is. Köhögés ellen igen hatásos, ha kivájunk egy félbe vágott fekete retket, mézet teszünk bele, egy-két órát állni hagyjuk, majd kikanalazzuk. Ezekkel az apró trükkökkel még inkább felgyorsíthatjuk a gyógyulási folyamatot.

Forrás: Budai Egészségközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához