Ezeket látta már?

Hátgerinc-görbület és a csigolyatörések

A hátgerinc görbülete az időseknél halálozást jelenthet. A háti gerinc görbületének fokozódása gyakori az idősebb nők körében, és előre jelezheti az illető korábban bekövetkező halálát, akár van csontritkulásuk, akár nincs, fedezték fel az UCLA kutatói.

Az Annals of Internal Medicine május 19-i számában megjelent tanulmány szerint a kutatók felfedezték, hogy korábban halnak meg azok az idős nők, akik hátgerince meggörbül és csigolyatörést szenvednek. Más faktorok nem játszanak szerepet, mint pl. az életkor vagy a gerinc csontritkulása. Azok a nők, akiknek csak a görbület fokozódik, de nem jelentkezik csigolyatörés, nincsenek nagyobb veszélyben.

A hátgerinc görbületének fokozódását több ok is előidézheti, mint pl. a csontritkulás, a rossz testtartás, vagy az izmok és a csigolyák degeneratív elváltozásai. "Ha valaki előregörnyed, az már egy fontos klinikai lelet lehet, melynek kapcsán ki kell zárni a gerincoszlop csontritkulásának lehetőségét, mivel a csigolyatörés inkább néma betegség." – mondta Dr. Deborah Kado az UCLA David Geffen orvosi karának ortopéd sebész adjunktusa, a tanulmány első szerzője.

"Kimutattuk, hogy ez az életkorral járó posturális változás nem jó, mert azt jelezheti, hogy valószínűleg korábban fogunk meghalni." A kutatók 610, 67-93 éves nő adatait tekintették át a Csontritkulásos Törések Tanulmányának 9 704 résztvevője közül. A résztvevőket 1986 és 1988 között gyűjtötték össze Baltimore-ban, Minneapolisban, Portlandben, Ore-ben és Monongabela Valley-ben. A szakértők megmérték a gerinc görbületét, a csigolyák állapotát pedig radiográfiás eszközzel mérték fel.

Az életkor és a csontritkulással összefüggő faktorok (pl. alacsony csontsűrűség, közepes és súlyos csigolyatörések) rögzítését követően a kutatók azt találták, hogy a korábban csigolyatörést szenvedett nőknek, akiknek hátgerinc-görbülete fokozott, növekszik a halálozási kockázata, függetlenül attól, hány évesek, dohányoznak-e, mekkora a csontjaik ásványianyag-tartalma vagy hogy hányszor és milyen súlyos mértékben tört el a gerincük.

A tanulmány bizonyítja, hogy nem egyedül a csigolyatörés, de a fokozott gerincgörbület lehet a kedvezőtlen egészségügyi következmények előrejelzője. Más tanulmányok, melyek a fokozott görbületet a rossz egészségi állapottal hozzák összefüggésbe, nem tudták kizárni a lehetőségét annak, hogy egyedül a csigolyatörések állnak a magyarázat hátterében.

Ez a tanulmány nőkkel foglalkozott csak, de a fokozott gerincgörbület a férfiakat is érintheti.

A csigolyatörések mérésénél csak a magassági arányokat vették figyelembe, mely miatt összekeverhetik az állapotot más magasság csökkenéssel járó kórképpel, pl. a Scheuermann-betegséggel.

A megfigyelések időzítése is befolyásolhatta az eredményeket, bár valószínűleg nem jelenthetett túl nagy eltérést.

Ez a tanulmány lehetséges összefüggést mutat a gerinc fokozott görbülete és a korai halálozás kockázata között, a csigolyatörések súlyosságától és számától illetve a csontritkulástól függetlenül. "Az eredmények tovább szaporítják azon írások számát, melyek arra utalnak, hogy a gerinc fokozott görbülete fontos klinikai adat. Az idősek esetében ugyanis összefügg a rossz egészségi állapottal, ezért geriátriai szindrómaként kellene kezelni. Ez egy olyan többfaktorú állapot, mely során a többféle korlátozottság sebezhetővé teszi a beteget a kihívásokkal szemben."- áll az Annals of Internal Medicine cikkében.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához