Ezeket látta már?

Véres vizelet - daganat vagy vesebetegség okozza?

véres vizelet, rák, daganat, felfázás

A véres vizelet rendkívül riasztó tud lenni. Ilyen betegségek állhatnak a kialakulása mögött.

Szabad szemmel sokszor észre sem vehető. Dr. Zsigmond Ildikóval és Dr. Mezőfi Beátával, a Margit Medical Center radiológus főorvosaival a véres vizelet kialakulásának nyomába eredtünk.

A haeumaturia, vagyis ismertebb nevén a véres vizelet az emberek körülbelül 10 százalékánál fordul elő élete során, a tünet maga pedig az egyszerűbb okokon keresztül, a súlyos betegségeken át, számtalan dologra utalhat. Pontosan ezért nem szabad elhanyagolni a problémát, hisz egy mögötte álló esetleges komoly betegséget kizárólag egy szakorvos zárhat ki.

Véres a vizeletem: mi történik velem?

Véres vizelet olyan esetben jelentkezik, amikor a vesékből, a húgyhólyagból, vagy a húgycsőből származó vér a vizelettel keveredik. Leggyakoribb okait két fő csoportra, jóindulatú, illetve rosszindulatú kategóriára érdemes osztani.

„A jóindulatú okok elsősorban a vesekövesség és gyulladásos betegségek, (a húgyhólyag, a vese, a prosztata gyulladásai). Kialakulhat sérülések kapcsán (például hasi sérülésnél vesesérülésre utal) és véralvadási zavar, pl. véralvadás gátló szedése esetén, ha a beállt egyensúly akár diétahiba miatt is, valamiért felborul. Megjelenése azonban nagyon fontos figyelemfelhívó jel lehet rosszindulatú betegségek esetén is, mert a vesék, húgyutak, prosztata és húgyhólyag daganatos megbetegedései nagyon gyakran első tünetként vérvizeléssel jelentkeznek” - figyelmeztetnek a doktornők.

A véres vizelet okai

„Ha valakinek kifejezett hasi fájdalmakkal jelentkezik a vizeletben szabad szemmel is látható vérvizelése, akkor érdemes sürgősséggel orvoshoz fordulni. Ilyenkor nagyon gyakran a húgyutakban elakadt kő okozza a panaszokat, lehet, hogy el is zárja a vizelet elfolyását, ami nagyon károsan hat a vese működésére is. Amennyiben a vizeletben jól látható a vérzés, de nincsen egyéb panasz, fontos, hogy forduljunk urológushoz, mivel az ilyen estek 25%-ban fordul elő daganatos megbetegedés. Ha a vizeletben csak a laborvizsgálat tudja kimutatni a vért, és nincsenek panaszok, szintén van esély a daganatos eredetre (kb. 4-5 %), ilyenkor is szükséges a kivizsgálás” - javasolja Dr. Zsigmond Ildikó.

A szükséges vér és vizeletvizsgálatok után általában hasi-kismedencei ultrahang készül, mellyel kimutatható a húgyutak esetleges kövessége és a vezeletelfolyási nehezítettség, de a vizsgálat a gyulladásos eltérésekre is fényt deríthet.

„Szükség lehet CT vizsgálatra is, mely már kontrasztanyag nélkül is nagyon alkalmas a kövesség kimutatására, ha az érpályába kontrasztanyagot is adunk, akkor a kisebb daganatok is kimutathatóvá vállnak, és alkalmas a vizsgálat a daganatos betegség kiterjedésének a megítélésére is (nyirokcsomók, esetleges áttét). Ha a páciens valamilyen okból nem kaphat az érpályába kontrasztanyagot és a vesekő kizárható, hasi MR vizsgálatra lehet szükség, ami a vesekő kizárására nem alkalmas, de a daganatos eltérések esetén segít a diagnosztikában” - folytatja Dr. Mezőfi Beáta.

Amennyiben a fenti vizsgálatok sem derítenek fényt a véres vizelet okára, az urológus cystoscópiát, vagyis hólyagtükrözést végez.

Mi okozhat hasonló tüneteket?

Húgyúti vérzéshez hasonló tüneti kép kialakulásának más okai is lehetnek:

  • egyes ételek (pl. cékla, rebarbara) fogyasztása után hasonlóan elszíneződhet a vizeletet;
  • egyes gyógyszerek is elszínezhetik a vizeletet.

Az is lehet, hogy a vizeletben látott vér egyszerűen máshonnan származik. Ilyenkor a forrás lehet:

  • menstruációs vérzés,
  • bélrendszeri vérzés,
  • a gáttájék sérülése és vérzése.

Véres vizelet gyermek- és időskorban, illetve várandósság idején

A véres vizelet gyermekkorban húgyúti fertőzésre utalhat, de nem zárható ki ciszták jelenléte a vesében, amely veleszületett rendellenesség, vagy hat év alatti kisgyerekek esetében a gyakran kitapintható, rosszindulatú Wilms-tumor is előfordulhat. Várandósoknál okozhatja egyszerű fizikai túlterheltség vagy valamilyen gyógyszer szedése is, de a panaszok mögött olyan súlyosabb betegség is állhat, mint a hólyaghurut, a húgycsőgyulladás, a vese- vagy vesemedence-gyulladás, vesekő, daganatos betegségek vagy ér- és autoimmun betegségek. Időseknél gondolni kell a vese, a húgyhólyag, a prosztata rosszindulatú daganataira véres vizelet esetében.

Előzze meg a bajt

A hameuaturia ugyan bármely életkorban előfordulhat, de férfiak és nők között eltérő a megjelenés gyakorisága.

„Fiatalabb korban a hölgyeknél gyakoribb, elsősorban a gyulladásos betegségek nagyobb előfordulása miatt, míg 40 év felett a nemek aránya megfordul, itt már a férfiaknál 3-4x nagyobb a vérvizelést okozó daganatos betegségek száma” - mondják a szakemberek.

Amit tehetünk húgyutaink egészsége érdekében, hogy kihasználjuk a rendelkezésünkre álló szűrővizsgálatok adta lehetőségeket.

„Tekintettel arra, hogy a daganatos betegségek a kor előrehaladtával gyakoribbá válnak, 35-40 év felett néhány évente ismételt hasi ultrahang vizsgálattal a vérvizelés megjelenése előtt kimutatható lehet a daganat. A korai felismerés, mint minden daganatnál, itt is megkönnyíti a felépülést. A vérvizelés minél koraibb észlelésére szintén javasolható a gyors és egyszerű évenkénti vizeletvizsgálat” - tanácsolják a szakorvosok.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Húgyhólyagrák: nem csak véres vizelettel jelezhet a tumor

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#vizelet

Forrás: Margit Medical Center, purecom
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához