Női szívek védelmében

Egeszsegkalauz
2010. július 19. 09:45
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

SZÍVET a nőknek (HEART for Women) elnevezéssel törvényt fogadott el az amerikai kongresszus a nők szívének védelmére, az Amerikai Kardiológusok Kollégiuma és az Amerikai Kardiológus Társaság pedig szervezett mozgalmat indított az abban foglaltak érvényesítésére.

A törvény szövege hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államokban a szívroham, az agyi katasztrófa és a többi szív- és érrendszeri betegség a nők halálozásának első számú oka, ezért mindent meg kell tenni a tájékoztatás javítása érdekében, hogy a kockázati tényezőket kiiktathassák.

Az elfogadott rendelkezés olyan, mindenki érdekét szolgáló, költséghatékony jogi forma, amelynek célja a szív- és érbetegségek okozta halálozás radikális csökkentése. A nők megbetegedésének visszaszorításához azonban nemcsak jobb tájékoztatásra van szükség, hanem az őket ellátó egészségügyiek nagyobb figyelmére is.

Az amerikai gyógyintézetekben a női betegnél lényegesen később és ritkábban történnek meg a szükséges vizsgálatok, és szerényebb a gyógykezelés, mint a férfi betegek esetében. Azokat a beavatkozásokat, amelyeket a férfiaknál magától értetődően elvégeznek, a nők ellátása során sokszor csak veszélyes késéssel alkalmazzák.

Meghökkentő statisztikák bizonyítják, hogy a nagy kockázatú nőknél gyakran azokat a gyógyszereket sem kezdik alkalmazni, amelyek adása az elfogadott kezelési irányelvek szerint kötelező lenne.

Különösen a kóros vérzsírértékek csökkentése, illetve a magas vérnyomás hatásos gyógyszerelése nem megfelelő.

Hazai vonatkozás:

Azt a társadalmi aktivitást, amellyel a nők szívének kockázatára kívánnak figyelmeztetni, a Kardiológiai Világszövetség is fölkarolta. Ennek részeként a Magyar Nemzeti Szív Alapítvány és a Magyar Kardiológus Társaság elindította a Pirosban A Nőkért (PAN) mozgalmat, amelynek jelképe a piros női ruha, rajta a fölirat: Ez nem piros ruha. Ez riadó.

Az Egyesült Államokban a kezdeményezést most már törvénnyel is megerősítették.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# diagnózis# női betegségek# szív- érrendszeri betegségek# terápia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk