Ezeket látta már?

A felnőttkori depresszió kezdete

Már tinédzserkorban kezdődhet a felnőttkori depresszió! A Bangor Egyetem és az Oxford Egyetem kutató pszichológusainak újabb felfedezése szerint a depressziótól szenvedő felnőttek felénél az első epizód már kamaszkorban jelentkezett. Leggyakrabban 13-15 éves korban üti fel a fejét a betegség.

"A depressziót eddig felnőttkori problémának gondoltuk" – mondta el Mark Williams professzor Oxfordból, aki Ian Russell professzorral és Rebecca Crane-nel együtt vezette a kutatást. "Az elmúlt évtizedekben azonban kezdtek rájönni, hogy a betegek jelentős hányada már tizenéves korában tapasztalja a tüneteket. A trend miatt a depresszió az egyik legjelentősebb egészségügyi probléma világszerte."

A felnőttkori depresszió kezdete

A kutatás részeként felmérték azt az életkort, amikor a résztvevők először estek búskomorságba, illetve a későbbi mentális problémákkal és öngyilkossági gondolatokkal való kapcsolatot.. 275 olyan ember adatait vizsgálták meg, akiknél már több ízben rögzítettek depressziós hullámokat.

A Journal of Affective Disorders című folyóiratban megjelent cikkből kiderült, hogy a betegek 48 százaléka már 18 éves kora előtt beteg volt, az első tünetek 13-15 éves korukban jelentkeztek. "Az eredmények fontosak, mert a depresszió általában többször visszatér. Aki már egyszer szenvedett benne, 50 százalék az esélye, hogy újra megbetegszik. Az újabb epizódokkal a kiújulás kockázata 70-80 százalékra emelkedik" - vélekedtek a kutatók.

Jó hír azonban, hogy a baj megelőzhető. A kognitív terápia és tudatosság alapú kognitív terápia jó hatással lehet a korán kialakuló, gyakran kiújuló depresszióra. Jelenlég épp azt kutatják, hogy miként lehetne megelőzni az akár élethosszig is elhúzódó betegséget. Rebecca Crane a Bangor Egyetemről hozzátette:

"A tudatosság alapú kognitív terápia lehetőséget biztosít a veszélyeztetett rétegnek arra, hogy felismerjék az első jeleket, és azokra a lehető legbölcsebben reagáljanak. A Bangor Egyetemen a lakosság számára is rendelkezésre állnak ezek a foglalkozások. Mindenki előtt nyitottak, nem csak a visszaeső betegek járhatnak el rá. A terápia során alakulnak ki azok a képességek, melyek fontosak az érintettek számára."

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához