A magas munkahelyi követelmények alacsony foglalkoztatási szabályozással párosulva fokozzák a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát, sőt még az elhalálozás esélyét is - derült ki az Európai Kardiológusok Szövetség (ESC) 2011-es kongresszusán bemutatott finn tanulmányból.
Veszélyes antidepresszánsok? A depresszió tüneteinek legyőzésére fluoxetin és paroxetin tartalmú gyógyszereket szedő idősebbek nagyobb eséllyel kapnak súlyos betegségeket, mint azok, akik a régebbi antidepresszánsokat alkalmazzák.
Fennmaradásukért küzdenek a lelkisegély-szolgálatok! A lelkisegély-szolgálatok kevés támogatást kapnak, ugyanakkor egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy a nehéz helyzetbe jutott embereken segíteni tudjanak - írja a Magyar Nemzet.
Áttörés a skizofrénia genetikai hátterének megértésében? A skizofréniás esetek legalább felénél megtalálhatóak azok a génváltozatok, melyekről a Nature Genetics című szakfolyóiratban vasárnap számoltak be amerikai kutatók.
Család helyett ital? Előfordul egy nehéz nap után... A stresszes felnőttek inkább hanyatt dőlnek egy üveg bor társaságában, minthogy partnerükkel vagy gyerekeikkel foglalkozzanak, derült ki egy felmérésből.
Jelenkorunk egyik komoly problémája minden pszichés zavar, amellyel sokszor magunk sem vagyunk egészen tisztában, de még azzal sem, hogy esetleg barátunk, közeli hozzátartozónk problémája vajon hétköznapi-e, avagy súlyos, és kezelendő. Lássuk a pszichiátriát…!
Mintegy száz, öt és hét év közötti gyereket kezeltek az elmúlt három évben anorexiával vagy bulímiával Nagy-Britanniában.
Nem szexjátékok vagyunk... Mire vágyik a transzszexuális nő? Tudunk-e eleget a transzszexuális nőkről? Kicsit mások, mint az átlagember, de ugyanúgy szeretetre és kapcsolatra vágynak...