Ezeket látta már?

Látásunk - a korral is változik!

2013.05.21. Módosítva: 2015.11.04.

Kisbabáktól az időskorig, mikor mi jellemző látásunkra, és annak esetleges zavaraira. "Lássuk" tehát együtt!

Ahogy a kisbabák látnak

Látásunk - a korral is változik!

Születéskor a kisbabák szeme nagyon érzékenyen reagál a fényre, de nem tudnak tárgyakra, vagy színekre koncentrálni. A látásuk folyamatosan fejlődik az első néhány hónapban. Ezután már tudnak tárgyakra fókuszálni, amelyek kb. 3 méteres távolságban vannak tőlük. A 4. hónapban már az egész szobát látják, a színekkel és árnyalatokkal együtt.

Az első szemvizsgálat

A gyermekorvos rutinvizsgálatokat végez a gyermek első életévében. Egyes szakemberek azt javasolják, hogy a szemész a gyermek 6. hónapjában végezzen teszteket a látásán, majd teljes körű szemészeti vizsgálatra a gyermek 3. életévében kerülhet sor. Látási problémák, mint a rövidlátás, vagy tompalátás (amblyopia) is nyilvánvaló lehet már kiskorban.

Gyermekünk szemüvegre szorul?

Az iskolás korú gyerekek között 4-ből 1-nek valamilyen látási problémája van, leggyakoribb a rövidlátás.

Azonban a diákoknak csak az egyharmada megy el szemészhez még az iskolakezdés előtt. Egyes szakemberek azt javasolják, hogy a szülők vitessék gyermeküket szemészhez még az első osztály megkezdése előtt, majd kétévente menjenek rutinvizsgálatokra. Mivel a szem úgy fejlődik, ahogy a gyermek nő, a rövidlátás sokkal nagyobb problémát jelenthet 20 évesen, így nem ajánlatos bármiféle szemproblémát halogatni.

Mi az a tompalátás?

Amblyopia – vagyis a tompalátás 100-ból minden 3. gyermeket érinti. Ez a tompalátás akkor következik be, ha az idegi jelek az agy és a szem között nem működnek megfelelően. A legtöbb gyermeket lehet kezelni.

Azonban kancsalság alakulhat ki, ha a két szem nem illeszkedik egymáshoz. Megoldás lehet az egyik szem letapasztása, vagy speciális szemüveg, legvégső soron a műtéti beavatkozás.

Számítógépek és a szemgyengeség

A számítógép, telefon, vagy bármilyen képernyő tartós bámulása megerőltető a szemnek, ettől azok kiszáradhatnak és fáradtak lehetnek. Ezek elkerülése érdekében állítsuk a monitort legalább 40-60 cm távolságnyira. Az asztali lámpa használata csökkenti a fényvisszaverődést. Tartsunk szünetet legalább 2 óránként. Töltsünk el néhány percet úgy, hogy valami távolabbi dolgot nézünk, mint a monitor.

A felnőttek is óvják a szemüket!

Az egészséges felnőtteknek – 40 év alatt – általában nincs problémájuk a látásukkal. Ennek megőrzése érdekében viseljünk napszemüveget – lehetőleg amelyik óvja a szemünket az UV sugárzástól. Viseljünk védőszemüveget, ha sportolunk, vagy olyan veszélyes munkát végzünk, aminél hővel, fénnyel, szerszámokkal, vagy vegyszerekkel dolgozunk – munkahelyen és otthon is!

Jaj ne! - Itt az idő az olvasóknak...

Általában a középkorúak már olvasószemüveget igényelnek. 40 éves kor felett már szükségük lehet segítségre az olvasásnál az apróbb betűknél. Ez a látásprobléma a rövidlátás (presbyopia) ami teljesen normális. Lehet használni olvasószemüveget, vagy kontaklencsét, de néha a lézeres műtéti beavatkozással is lehet korrigálni ezt a problémát.

Mi a rövidlátás (presbyopia)?

40 éves kor előtt a szemlencse még igen rugalmas. Ez a rugalmasság segít, hogy tárgyakra tudjunk fókuszálni, függetlenül attól, hogy közel vagy távol helyezkednek el. De ahogy öregszünk, a szemlencse veszít rugalmasságából. Fokozatosan csökken az erő a közelben lévő tárgyakra való fókuszálásban.

Látásunk - a korral is változik!

Korral összefüggő betegségek és a látás

Néhány betegség, mint a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás befolyásolhatják az erek állapotán át a látást és a szem egészségét. Felnőtteknél a cukorbetegség az egyik fő ok a vakság kialakulásának. A cukorbetegeknél kialakulhat még a retinopátia, ez az ideghártya betegsége. A magas vérnyomás a szemekben lévő kiserekben és az idegekben tehet kárt. Ez maradandó látásvesztéshez vezethet. Azonban ha gondoskodunk az egészségünk megőrzéséről, és nem dohányzunk, azzal megóvhatjuk szemünk egészségét.

Szürkehályog és glaukóma

A szürkehályog és zöldhályog bármely életkorban kialakulhat, azonban leggyakrabban a 60 évnél idősebbekre jellemző. A szürkehályog elhomályosítja a szemlencsét. Műtétileg eltávolítható, ami alatt a szemlencsét eltávolítják, és műanyagból vagy szilikonból készült lencsét ültetnek be.

Táplálkozás és látás

Az egészséges táplálkozás segít fenntartani a szem egészségét is. Néhány élelmiszer különösen jó a szemre. A lutein, az omega-3 zsírsavak, valamint a C- és E-vitamin elősegítheti a szem egészségét.

Úgyhogy ajánlatos sok citrusfélét fogyasztani, mint a narancs és mandarin, valamint zöld leveles zöldségeket, magvakat és halakat egyaránt.

http://www.webmd.com/eye-health/healthy-vision-for-all-ages-11/slideshow-vision-changes

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához