Ezeket látta már?

Hogyan válasszunk napszemüveget a gyereknek? A gyerekszemész tanácsai

napszemüveg, gyerek, nyár, uv

UV gyorstalpaló szülőknek!

Nyár, hőség, úszógumi, balatoni hekk, napszemüveg, kánikula és az elengedhetetlen 130 000 faktoros naptej anya zsebében. Indulhatunk is, nemde? Szakemberek szerint a napi két óra szabadban töltött idő jótékony hatással bír az emberi szervezetre, ám a gyerekek szeme anatómiai okokból több UV-sugárzást enged át, mint a felnőtteké, ezért náluk fokozottan figyelni kell a szem és a szem környékének UV-védelmére. Ha most odafigyelünk, akkor csökkenthethetjük a később kialakuló betegségek (pl. szürkehályog, kúszóhályog, makula-degeneráció) kockázatát, ezért nem mindegy, hogyan indulunk neki a nyári szünetnek. A Mesél a szemünk program szakértőinek segítségével összeszedtük, hogy mire figyeljenek a szülők a vakáció alatt, ha a gyerekek látásáról van szó. Íme.

Szabadon a szabadban?

A látásromlás lassításában és annak megelőzésében bizonyítottan nagy szerepe van a rendszeresen szabadtéren töltött időnek.1,2 Javarészt erre építenek a látásélesség megőrzését segítő Mesél a szemünk projekt interaktív küldetései is (Csellengő csigalépcső, Tünedező tigris, Fényeskedők). Ám még a mesebeli fénygömböcök játékos kihívásainak teljesítésekor sem tanácsos ész nélkül rohangálni a napon, különösen nyáron nem. Kutatások szerint életünk során arányaiban 21 éves korunkig töltjük a legtöbb időt a szabadban, így az UV-sugárzás csökkentése elemi szükséglet.3 Főleg, mivel a gyerekek a napfény esetleges káros hatásainak sokkal kitettebbek, mint a felnőttek, hiszen a fejlődésben lévő szemlencséjük több UV-sugarat enged át (a szemlencse átlátszóbb, tokja vékonyabb, a pupilla nagyobb, a retináig több UV-fény jut el), ami így növelheti a későbbiekben kialakuló szembetegségek kockázatát.3,4,5 Ezért különösen fontos a gyerekek szemének folyamatos védelme.

UV-védelem gyerekcipőben

Az UV-védelem az éghajlatváltozás és az ózonréteg vastagságának változása miatt manapság egyre inkább áthatja az emberek hétköznapjait, hiszen köztudott, hogy az UV-sugárzásnak rövid és hosszú távú következményei is vannak, nemcsak a bőrünket, hanem a szemünket illetően is. A WHO szerint az életünk során minket érő UV-sugárzás 80%-a 18 éves kor előtt éri a szervezetet, tehát ebben az időszakban még inkább kritikus, hogy odafigyeljünk a szem épségére.4

Dr. Serfőző Csilla, gyerekszemész szakorvos szerint a gyerekek szemének védelmével az UV-sugárzás hosszú távú hatásai enyhíthetők, számos kórkép kialakulásának kockázata, pl. szürkehályog, kúszóhályog, időskori makula-degeneráció bizonyítottan mérsékelhető.

Tippek a nyári szünetre

Dr. Serfőző Csilla, gyerekszemész szakorvos szerint a nyári szünetet követően, még iskolakezdés előtt érdemes részt venni rendszeres szemvizsgálaton, hogy a gyerekek szemének esetleges elváltozásait időben ki lehessen szűrni. Az elkövetkező időszakra az alábbiak fontosságát emelte ki:

  • Egész nap kerüljük a közvetlen napfényt, ne csak a déli órákban! A káros napsugárzás akár 50%-át a szórt fény teszi ki, ami a felületekről visszaverődő, illetve a felhőkön átjutó sugárzásból áll. Anatómiai és geometriai okoknál fogva a szemet ért sugárzás nem feltétlenül a déli órákban a legjelentősebb, hanem éppen délelőtt vagy délután (kb. 9 és 17 óra között).
  • A fokozottan reflektáló felületek közelében, mint amilyen a víz vagy az aszfalt, gondoskodjunk a szemek és a szem környékének folyamatos védelméről (pl. hordjunk kalapot, napszemüveget). Amikor vízben vagyunk, érdemes jó minőségű, UV-szűrős úszószemüveget viselni, ha szükség van rá, akár dioptriás úszószemüveget készíttetni.
  • Maga a nagy mennyiségű fény káprázást okozhat akkor is, ha nem tartalmaz UV-t. A szem fényérzékenysége egyénfüggő, de a fokozott fényterhelés kimondottan zavaró lehet a világos szemű gyerekek számára.
  • A lágy, UV-szűrős konktaktlencsék védik a szivárványhártyát és a szem belsejét a bejutó UV-sugárzástól, ám a kötőhártyát és a szemhéjakat védtelenül hagyják, ezért a kontaktlencse mellett is javasolt a megfelelő napszemüveg használata, ami a szem káprázását is csökkenti.

A megfelelő napszemüveg tehát télen-nyáron segíti a szem védelmét. De mit is jelent a megfelelő napszemüveg?

Hogyan válasszunk napszemüveget a gyerekeknek?

Mivel a gyerekek szeme biológiai szempontból sokkal kitettebb a szórt fénynek, fontos, hogy a szemlencsét és az azt körülvevő bőrt is védjük az UV-sugarak káros hatásaitól. Andorfi Tamás, a HOYA szakmai tanácsadójának segítségével összegyűjtöttük, hogy mire figyeljünk, ha gyermekünk számára valóban védelmet nyújtó napszemüveget szeretnénk választani.

  • A lencsék fedjék a szemet, a szemüveg pedig jól illeszkedjen az arcformához. Az ideális szemüveg optimális esetben minden irányból szűri az UV-t.
  • A lencsék legalább 99%-ban szűrjék az UV-sugárzást, és blokkolják a 400 nanométer hullámhossz alatti fényt (UV400).
  • Ügyeljünk a keretek tartósságára, hiszen a gyerekek folyamatosan mozgásban vannak, így a nem megfelelő szemüveg könnyen leeshet a fejükről.
  • Ha a gyerekekkel közösen választjuk ki a napszemüvegüket, akkor nagy valószínűséggel szívesebben fogják azt hordani, tehát nagyobb védelmet is nyújt majd a számukra.
  • Szemüveges gyerekeknek jó megoldás lehet a fényre sötétedő, ún. fotokromatikus lencsével ellátott dioptriás szemüveg, ami folyamatos védelmet nyújt beltéren és a kinti napfényben is, így nem kell azzal foglalkozniuk, hogy napközben cserélgessék a szemüvegeiket.

Engedj teret a mesének!

A fenti gyakorlati tippek mellett elengedhetetlen, hogy a gyerekeknek a saját nyelvükön magyarázzuk el az UV-védelem alapszabályait, amihez a mesevilágot is segítségül hívhatjuk. A Plukkido játékos fénygömböceinek ötlete (meselaszemunk.hu) kapaszkodót nyújthat a látáshoz kapcsolódó témákban, ám ne felejtsük el, hogy szülőként saját viselkedésünkkel is példát állíthatunk gyermekeink elé (pl.: naptej használatával, szemet is árnyékoló kalap viselésével, stb.). Így egy kis játékkal fűszerezve akár együtt, közösen is kialakíthatjuk a szemüvegviselési rutint.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Kiemelkedő kékes-fekete csomó – így ismerheti fel a legagresszívebb melanomát

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#napfény

Források:

1 Huang H-M, Chang DS-T, Wu P-C. The Association between Near Work Activities and Myopia in Children —A Systematic Review and Meta-Analysis. 2015. PLoS ONE 10(10): e0140419. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0140419

2 Shah R.L. et al, Time outdoors at specific ages during early childhood and risk of incident myopia. Investigative ophthalmology & visual science. 2/2017, 58(2) pp 1158-1166

3 WSPOS. Sunlight Exposure & Children’s Eyes Consensus Statement. 2016. Available at: https://www.wspos.org/wspos-sunlight-exposure-childrens-eyes-consensus-statement/ (Last accessed 20/02/2023).

4 Prevent Blindness. Children’s Eyes are More Susceptible to Long-Term Damage from UV Rays. 2011. Available at:

https://preventblindness.org/childrens-eyes-are-more-susceptible-to-long-term-damage-from-uv-rays/ (Last accessed 20/02/2023).

5 Artigas JM, Felipe A, Navea A, Fandińo A, Artigas C. Spectral transmission of the human crystalline lens in adult and elderly persons: color and total transmission of visible light. Invest Ophthalmol Vis Sci. 2012;53(7):4076-4084.

6 Lam CSY, Tang WC, Tse DY, Lee RPK, Chun RKM, Hasegawa K, Qi H, Hatanaka T, To CH. Defocus Incorporated Multiple Segments (DIMS) spectacle lenses slow myopia progression: a 2-year randomised clinical trial. British Journal of Ophthalmology. Published Online First: 29 May 2019. doi: 10.1136/bjophthalmol-2018-313739

Forrás: Mesél a szemünk/Hoya
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához