Ezeket látta már?

Szemszárazság ellen kávéval: a koffein lehet a megoldás?

szemszárazság ellen , kávé, koffein, szemcsepp

Egyes kutatások arra világítottak rá, hogy a koffein rendszeres bevitele segíthet a szemszárazság tüneteinek enyhítésében.

Minden harmadik embert érint, mégis nagyon keveset teszünk ellene. A szemszárazság enyhítésére azonban sokféle módszer létezik.

Kávéval a szemszárazság ellen?

„A száraz szem szindróma és jellemző tünetei – vörös, égő, viszkető szem – annyira gyakoriak, hogy minden harmadik embert érintenek. Száraz szem esetén a látószervünk nem termel elegendő könnyet, vagy a könny összetétele nem megfelelő ahhoz, hogy nedvesen tartsa a szemfelszínt. Így a szemünk elsődleges védőrétege nem működik megfelelően, a pollenek, a por és a szennyeződések irritálhatják” – mondja Dr. Bíró Bettina, a Budai Szemészeti Központ szemész szakorvosa.

A tünetek súlyosságának és gyakoriságának mértékén sokat javíthatunk, ha többet pihentetjük a szemünket telefon és számítógép használat közben, ha több folyadékot, de kevesebb alkoholt iszunk, és ha minimalizáljuk a kontaktlencse viselését. A szemszárazság vizsgálatára irányuló japán és gánai kutatások pedig arra jutottak, hogy napi egy-két csésze kávé elfogyasztása is kedvező hatással lehet a szemfelszínünk állapotára.

Hogyan segíthet a koffein szemszárazság esetén?

Azzal a legtöbben tisztában vagyunk, hogy a kávé fogyasztása dehidratációt okozhat, ugyanis a benne található koffein vízhajtó hatású. Minden csésze kávé három pohárnyi vizet von el a szervezettől, vagyis rendszeres fogyasztásával jelentősen csökken szervezetünk vízháztartása. Az Optometry and Vision Science című folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban a koffeintartalmú italok fogyasztása után 45-90 perccel jelentősen megnövekedett a könnytermelés. Érdekes módon az életkor, a nem és a testtömeg nem befolyásolta az eredményt.

Egy másik tanulmány is hasonló eredményeket mutatott. A kutatók kétszer mérték meg a résztvevők könnyfilmjét: először koffeintartalmú tabletta, majd placebo fogyasztását követően. Ebben az esetben is arra jutottak, hogy a közreműködők könnyfilmje a koffein fogyasztása után volt a legvastagabb.

Bár mindkét tanulmány ígéretes eredményeket mutatott, mégsem lehet egyértelműen kijelenti, hogy a koffein rendszeres fogyasztása segít a szemszárazság enyhítésében. Egyelőre nem ismerjük a koffein szervezetre gyakorolt hatásait olyan mértékben, hogy ezt az anyagot hivatalos terápiában javasolhatnák az orvosok. A koffein számtalan módon gyakorolhat negatív hatást is a szervezetünkre, például magas vérnyomás, alvászavar, neurológiai panaszok. Tehát, ha eddig nem ittunk kávét, nem biztos, hogy a száraz szem kezelése miatt érdemes elkezdeni.

Mi a leghatékonyabb megoldás?

A száraz szem a legtöbb esetben megfelelő összetételű, tartósítószermentes műkönnyel, szemgéllel jól kezelhető. Ha elhanyagoljuk a száraz szem problémát szemfelszínünk folyamatosan irritált lesz, ami hosszabb távon akár szöveti károsodáshoz, látásromláshoz vezethet. Krónikus szemszárazság esetén mindenképp érdemes egy szemész szakorvossal konzultálni.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Szúr, éget, folyton száraz a szeme? 8 bevált otthoni módszer szemszárazság ellen

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szemszárazság

Forrás: Budai Szemészeti Központ, purecom
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához