Ezeket látta már?

5 ezer magyar hal meg évente szívleállásban, mert nem tudjuk hogyan segíthetnénk

infarktus

Keveset tudunk a szívünkről és védelméről - ez volt a legfontosabb tapasztalata a Magyar Kardiológusok Társaságának idei Szívünk Napja rendezvényén előadó, a közönséggel beszélgető szakembereknek a Millenárison.

A Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon megrendezik a Szívünk Napját, melyhez hazánk az első évtől kezdve csatlakozott. A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány minden évben felhívja a figyelmet a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre.

Több ezren mentek el az ingyenes szűrésekre, előadásokra

Több ezren látogattak ki a Magyar Kardiológusok Társaságának szokásos Szívünk Napja rendezvényére vasárnap a Millenáris Parkba, ahol 8 óra alatt csaknem négyezer szűrés (vércukorszint-, koleszterinszint-, vérnyomás mérés, Score meghatározás, Wiwe EKG) történt. Az érdeklődők 19 szakmai előadást hallhattak: professzorok, főorvosok, vezető szakmai előadók, betegszervezetek képviselői, az Országos Mentőszolgálat dolgozói és olimpikonok adtak tájékoztatást, és adtak át érthető formában fontos szakmai ismereteket. Emellett idén is több száz kerékpáros mozdult meg a „Tekerj a szívedért!” programban.

A szűrővizsgálatokon meglepően sok magas vérnyomással küzdőt találtak, valamint nagyon sok pácienst, akiknek a betegsége nem megfelelően volt kezelve. Több ezer szűrést végeztek el egyetlen napon, az érdeklődők találkozhattak személyes történetekkel, új életet kezdő betegekkel, műszívvel élővel is, tanulhattak újraélesztést és megtudhattak mindent a szív- és érrendszeri betegségekről.

Az idei alkalom azonban - amelynek fókuszába a szívelégtelenséget és a hirtelen szívhalált helyezték a kardiológusok - rendkívüli volt: soha nem találkozhatott eddig ugyanis a nagyközönség ennyi személyes sorstörténettel. A rendezvényre kilátogatott és beszélgetett is orvosokkal több olyan beteg, akik egyszer már a halál közelében jártak. Volt műszívvel ma már teljes értékű életet élő fiatalember, újraélesztett, akit most az újraélesztője is elkísért – ők mind a személyes tapasztalataikat is megosztották a hallgatósággal. Az egész rendezvény - ahogyan ezt célul tűzte ki - egészen közel hozta mindenkihez a szív- és érrendszeri megbetegedések, panaszok ezernyi arcát.

Ezekkel a tünetekkel kardiológushoz kell fordulnia!

A társaság célja a több ezer főt megmozgató, ingyenes rendezvény megszervezésével az volt, hogy olyan információkat juttasson el a teljes lakossághoz, amelyek segítségével nemcsak felismerhetik a tüneteket, de kérdezni is tudnak, ha szakemberhez kerülnek. A szív- és érrendszeri betegségek több áldozatot követelnek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és egyéb halálok együttesen annak ellenére is, hogy a szív-és érrendszeri betegségek jelentős része megelőzhető!Az ehhez szükséges egészségesebb életmódról, mozgásról, a dohányzás elhagyásáról, az egészségesebb táplálkozásról és rendszeres szűrővizsgálatokról is sokat tanulhattak azok, akik kilátogattak az eseményre, illetve idén több helyszínen és több időpontban tanulhattak újraélesztést az érdeklődök.

Fontos, hogy idejében felismerjük a tüneteket

„Ez a legnagyobb, hangsúlyozottan a lakosságnak szervezett rendezvényünk, tehát nemcsak betegekhez, hanem mindenkihez szólunk. Idén is felhívtuk a figyelmet a legfontosabb szív- és érrendszeri betegségekre, arra, hogy ez a legnagyobb gyilkos. Ez az a betegség, amiben a legtöbben halnak meg. Ezek korai, elkerülhető halálozások – amelyeknek nem lenne szabad bekövetkezniük, ha vigyázunk magunkra. Szomorú tény ugyanis, hogy ma átlagosan négy órát várunk szívfájdalom esetén is, míg segítséget kérünk, holott minden perc veszteség és növeli az életveszélyt. Ahogyan az is veszélyes, hogy ha valaki a gyors és szakszerű ellátás után visszatérve a mindennapokba már nem figyel magára.

Azt gondolja, hogy elmúlt a veszély, mehet minden a régi kerékvágásban. Pedig nem. Nagyon-nagyon sok embert veszítünk el úgy, hogy az első vészhelyzet után nem tesznek meg semmit azért, hogy ne ismétlődhessen meg a szívinfarktus. De másról is szólt ez a nap. Arról, hogy segíthetünk másoknak! Megtanítottuk, hogy mit kell tenni, ha mellettünk egy ember infarktust kap. Ma ugyanis évente 25 ezren halnak meg úgy az utcán, munkahelyen, hogy életük laikus újraélesztéssel jó eséllyel megmenthető lett volna. Ezen a napon ehhez is kaptak segítséget az érdeklődők, de megismerhettek minden olyan lehetőséget, amivel maguk is tehetnek azért, hogy a tragédiákat megelőzhessük. Gyerekkortól kell úgy élni egészségesen, hogy tudatosan figyelünk magukra, az életmód változtatást pedig közösen, az egész családdal kell elkezdeni” – mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, dr. Csanádi Zoltán professzor. Dr. Járai Zoltán, az MKT főtitkára két üzenetet tartott a rendezvény kapcsán különösen fontosnak.

„Ezen a rendezvényen két olyan kulcstényezővel is találkozhattak a látogatók, amelyek meghatározóak ebben. Egyrészt részt vehettek az érdeklődők a szűréseken, ahol a legfontosabb rizikófaktorok mérése történt, és az eredményeket megbeszélhették szakemberekkel. Másrészt több szinten folyt felvilágosító munka, az emberek tájékoztatása arról, hogy az emberek miként tudják életmódjukkal befolyásolni a betegség kialakulásának az esélyeit” - tette hozzá a kardiológus.

Forrás: MKT
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához