Ezeket látta már?

Vérhálós, bevérzéses szemek: ebből tudhatja, ha a magas vérnyomás okozza

magas vérnyomás, szem, bevérzés

Olykor ez az egyetlen tünet, ami felhívja a figyelmet a betegségre.

A magasvérnyomást nem véletlenül nevezik néma gyilkosnak, hiszen általában semmilyen feltűnő tünettel nem jár. Ennek ellenére a tarkótáji fejfájáson és a szédülésen kívül szemtünetek is felhívhatják a figyelmet a problémára.

A magas vérnyomást nem véletlenül nevezik néma gyilkosnak, hiszen általában semmilyen feltűnő tünettel nem jár. Ennek ellenére a tarkótáji fejfájáson és a szédülésen kívül szemtünetek is felhívhatják a figyelmet a problémára. Dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistájától megtudhatja, hogy bizony a szem gyakori bevérzése is magasvérnyomást jelezhet.

Kevésbé ismert figyelmeztető jel

A szem kisebb-nagyobb bevérzése mindennapos kellemetlenség, amit elsősorban a túl sok monitornézés, szél, és valamilyen fertőzés okoz. Amennyiben múló kellemetlenségről van szó, és nem jelentkezik túl gyakran, akkor valószínű, hogy egy banális probléma áll a hátterében, ám ha sűrűn vérhálóssá válik a szeme, érdemes utánajárni, mi is okozhatja a panaszt.

Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája szerint, ha gyakran előfordul a probléma, akkor érdemes vérnyomás emelkedésre gyanakodni, hiszen olykor ez az egyetlen tünet, ami felhívja rá a figyelmet. Viszont mivel számtalan más is meghúzódhat mögötte, csak kevesen gondolnak hipertóniára, pedig mind a tartósan fennálló magas vérnyomás, mind pedig a hirtelen kiugró értékek produkálhatnak hasonló szempanaszokat.

A szem bevérzésének oka ebben az esetben a hipertónia érkárosító hatásán alapszik. A tartós vérnyomás emelkedés az ér belső felszínén apró sérüléseket, belső egyenetlenségeket hoz létre. Emiatt rossz esetben akár kis vérrögök képződhetnek, illetve az érfalban meszesedés következhet be.

Nem csak a szemben következhet be vérzés

Fontos megjegyezni, hogy magas vérnyomás nem csak a szem ereit teszi tönkre, hanem a test bármely részén lévőit is. Éppen ezért kezeletlen esetben a probléma könnyen vezethet érelmeszesedéshez, szívinfarktushoz, esetleg stroke-hoz. Hogy a súlyosabb szövődményeket elkerülhesse, érdemes rendszeresen megmérnie otthonában a vérnyomását – még akkor is, ha egészségesnek érzi magát-, hiszen a felismerés az első lépés a gyógyuláshoz.

Amennyiben bizonyosságot nyert a magasvérnyomás betegség, úgy megfelelően beállított gyógyszeres kezeléssel és életmódváltással sokat tehet az egészségéért és az értékek csökkentéséért. Ezáltal nem csak az apró, ám annál kellemetlenebb tünetektől szabadulhat meg, de megelőzheti a hipertónia okozta súlyos szövődmények kialakulását is!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezek a cukorbetegség jelei a szemhéjon

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

hipertonia

Forrás: Trombózisközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához