Ezeket látta már?

Folyton fázik, és a melegben is hideg a lába? Ez a betegség is okozhatja

hideg láb oka, fázás, vérnyomás

Nemcsak kellemetlen, de komoly betegség jele is lehet a folyton hideg láb.

Akár éveken keresztül élhet valaki magas vérnyomással úgy, hogy semmilyen tünetet nem vesz észre magán, és vérnyomást sem mérnek nála – ez ugyanis az egyetlen olyan módszer, mellyel egyértelműen meg lehet állapítani, hogy valakinek a kelleténél magasabb a vérnyomása. Az azonban, hogy valami nem okoz tüneteket, még nem jelenti azt, hogy „ártalmatlan” problémáról van szó.

A magas vérnyomás tünetei

A magas vérnyomásnak ugyanis rendkívül súlyos, akár halálos szövődményei is lehetnek, a hipertónia minden érre hatással van, így tönkreteheti például a vesét vagy a szemet. Emellett pedig sokszorosára emelheti számos betegség, többek között a szívroham vagy az agyvérzés rizikóját is.

Amennyiben a magas vérnyomásnak jól érzékelhető tünetei vannak, az általában már a betegség igen előrehaladott állapotát jelzi! Ezek közé tartozik például – a vesék károsodása miatt – a folyadékvisszatartás és a lábak ödémásodása, bedagadása. A hipertónia a keringés romlásával jár együtt, ezért a magas vérnyomás tünetei között találhatjuk a végtagok, elsősorban a láb kihűlését, vagy a terhelés, sétálás esetén jelentkező lábfájdalmakat. A magas vérnyomás tünete lehet még a fejfájás, a szédülés, a látászavarok - ha hirtelen elhomályosul a látásunk -, a légszomj, esetleg a mellkasi fájdalom.

A magas vérnyomás hatása a szívre - olvasson tovább!

Hipertóniás krízis: hirtelen kiugró magas vérnyomás

Nagyon ritka, de rendkívül veszélyes tünetegyüttes az úgynevezett hipertenziós (vagy hipertóniás) krízis. Ez kiugróan magas vérnyomás, illetve a vérnyomás hirtelen kiugrása esetén alakulhat ki.

Hipertóniás krízisről akkor beszélhetünk, ha a szisztolés vérnyomás (vagyis az első érték) 180 higanymilliméter, vagy ha a diasztolés vérnyomás (vagyis a második érték) 120 higanymilliméter felett van. A hipertenziós krízis tünete lehet a tompa, de erős fejfájás, a szédülés, a mellkasi fájdalom, a látászavarok, esetleg a látás ideiglenes elvesztése, a légszomj, illetve az orrvérzés. A hipertenziós krízis életveszélyes lehet, a betegnek azonnali orvos ellátásra van szüksége!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

6 súlyos betegség, amit az elhanyagolt magas vérnyomás okoz

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

magas vérnyomás

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához