Ezeket látta már?

Gyanús foltok, pöttyök a lábon: vérzékenység vagy ekcéma? Így derítheti ki!

foltok láb oka jele vérzékenység jele ekcéma tünete

A lábon lévő kisebb-nagyobb vöröses foltokat sokan ekcémának, illetve egyéb bőrbetegségnek tudják be.

Ám ha kiderül, mégsem bőrgyógyászati a probléma, úgy érdemes ellenőriztetni a vérlemezke számot. A témáról bővebben dr. Szélessy Zsuzsannát, a Trombózisközpont hematológus főorvosát kérdeztük.

Mi is az az ITP?

Az ITP (idiopátiás trombocitopéniás purpura) immunológiai okok miatt fellépő vérlemezke hiány, melynek következtében nem tud végbemenni megfelelően a véralvadás, így vérzékeny állapotot hoz létre. Hátterében az immunrendszer hibás működése áll, ugyanis az olyan antitesteket termel, mely arra készteti a falósejteket, hogy távolítsák el a vérlemezkéket. Ennek következtében a trombociták száma olyannyira lecsökken, hogy az már nem elégséges az összecsapzódásra és az erek belsejéhez való kitapadásra, ami a véralvadás beindításához elengedhetetlen. Érdekesség, hogy míg gyermekkorban általában fertőzés, láz előzi meg, és az állapot fél éven belül akár spontán is gyógyulhat (bár gyakran kezelésre van szükség), addig felnőtteknél krónikus formát ölthet és nincs bevezető tünete.

Apró vörös pöttyök főleg a lábszáron, valamint orrvérzés jelezhetik a bajt

Az ITP jellemző tünetei mind a vérzékenységgel függenek össze: ezért ekkor gyakran jelennek meg apró, pontszerű bevérzések a bőrön, nehezen csillapíthatóak lesznek a vérzések, a bőrön kék foltok tűnnek fel különösebb trauma nélkül, továbbá előfordulhat még orr/ínyvérzés, valamint véres vizelés is. Mivel a betegség folyamán a véralvadás zavart szenved, ezért a páciens olyan veszélyeknek van kitéve, mint a vérszegénység, de rossz esetben életveszélyes belső vérzések is létrejöhetnek, ezért fontos a szakszerű kezelése.

Gyógyszer, injekció és műtét is szóba kerülhet

Amennyiben vérvétel - és esetleg csontvelő vizsgálat- alapján bebizonyosodik az ITP megléte, úgy a kezelés egyrészt a beteg korától, másrészt az állapot súlyosságától függ. Enyhébb esetben orális készítményekre van szükség, míg súlyosabb formában intravénásan kell az adott anyagokat bejuttatni (szteroidos készítmények, immunglobulin).

Amennyiben a terápia nem vezet eredményre, sőt, a vérlemezkék száma tovább csökken, vagy vészesen alacsony, úgy a lép műtéti eltávolítására van szükség- sajnos azonban ez sem segít minden esetben. Van továbbá speciális gyógyszer is, ami a vérlemezke képződését serkenti. Ennek alkalmazására akkor kerül sor, ha sem az immunrendszerre ható gyógyszerek adása, sem a lép eltávolítás nem vezet kellő számú vérlemezke szám eléréséhez.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Véralvadásgátló: ezért jelenhetnek meg kék-zöld foltok

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vérzékenység

Forrás: Trombózisközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához