Ezeket látta már?

Gyógygomba a Hodgkin-kór ellen?

A 17 éves Tinánál két évvel ezelőtt Hodgkin-kórt állapítottam meg az orvosok. Állapota a gyógygomba-kivonat alkalmazás után kezdett javulni.

Tinánál körülbelül 2 évvel ezelőtt derült ki, hogy valami nincs rendben. A betegséget nehéz volt felismerni, először csak kamaszkori fáradékonyságra gyanakodtak. Tina soha nem panaszkodott, de többször előfordult, hogy annyira fáradt, volt, hogy délutánonként aludnia kellett.

Gyógygomba a Hodgkin-kór ellen?

"Semmilyen jel nem mutatott arra, hogy milyen betegsége van." - emlékszik vissza Tina anyukája Erika - "Nem volt súlyos a fáradékonysága, hazajött az iskolából és lefeküdt aludni. Kimerült mire felért a másodikra és egy kicsit elkékült a szája."

A szülők vashiányra, vérszegénységre gyanakodtak, ezért a háziorvoshoz fordultak, aki vérképre küldte a lányt. Ekkor kiderült, hogy nagyon magas volt a vérsüllyedés értéke, ezért további vizsgálatokra irányították. Mellkasröntgen, CT következett, egyértelművé vált, hogy a probléma: Hodgkin-limfóma.

"Először sokkolt, a dolog, de azt beszéltük meg otthon, hogy első nap sírás van, utána pedig csak előre." - meséli Tina. Már fél éve kapta a kemoterápiás kezelést, amikor az egyik ismerősük felhívta figyelmüket a gyógygomba-kivonatra. Ekkor a család megkereste Varga Gábor hatóanyag-szakértőt.

Kemoterápia és

A kezelés már folyt, mikor megkezdték a kivonat alkalmazását. Az orvosok is csodálkoztak a látott eredményeken. Később Tina szepszis (vérmérgezés) miatt tüdőgyulladást kapott, amibe majdnem belehalt. Az édesanya szerint, ha nem szedte volna a gyógygomba-kivonatokat, nem élte volna túl a fertőzést, de így az immunrendszere győzött. Két év elteltével, Tinát mára teljesen gyógyultnak tekintik.

Mellékhatáscsökkentés

Dr. Varga Gábor elmondta, hogy a nyirokrendszer, a nyirokkeringés az egyik legfontosabb pályája az egyéb daganatos megbetegedéseknek is. Ennél a betegségnél a rosszindulatú sejtek folyamatos termelődéséről van szó. Ezeknél a ráktípusoknál a legfontosabb a nagy dózisú kemo- és sugárterápia.

A gyógygomba kivonatokat is használják a mutálódott fehérvérsejteknek a pusztítására, azonban az egyik legfontosabb hatásuk, hogy a nagy dózisú kemo- és sugárterápiás kezelések mellékhatásait, hosszú távú károsító hatásait csökkentik, vagy akár teljesen megszüntetik. A kivonatok egyik sajátossága, hogy a kemoterápiás kezelésnek oly módon segít, hogy a beteg osztódó sejteket segítenek elpusztítani, és az egészséges osztódó sejteket megvédik.

Immunrendszer-szabályozó gomba

Kutatók kiderítettek, hogy a kivonat képes szabályozni az immunrendszert. Ha valami túlműködik, azt csökkentik, ami alul működik, azt igyekeznek erősíteni. Ezért tapasztalható jelentős állapotjavulás, mert nagyon gyorsan ellenállóvá teszik a szervezetet.

Az őssejtek mennyiségét és minőségét is tudják befolyásolni a gyógygomba-kivonatok. Ezek az őssejtek számos dolog miatt károsodhatnak: egészségtelen életmód, túlsúly, magas koleszterin szint, dohányzás, cukorbetegség...stb. Egy károsodott őssejt további károkat okozhatnak a szervezetben, ezért nagyon fontos, hogy ezeket a sejteket kijavítsa szervezetünk. Ehhez a folyamathoz tudnak hozzájárulni a gyógygomba-kivonatok.

Forrás: Napidoktor
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához