Zab és cöliákia: együk vagy ne együk?

Betegségek
2017. május 18. 12:49
Módosítva: 2017. május 18. 17:59

A cöliákiát a köztudatban lisztérzékenységként ismerjük, ugyanakkor ez manapság már elavult megnevezésnek számít, hiszen érzékenységet nem kifejezetten csak a búzaliszt okozhat. Ez a vékonybelet érintő autoimmun betegség jelenleg nem gyógyítható, ugyanakkor diétával jól kezelhető.

Az immunológiai módszereknek köszönhetőenhamar kimutatható a cöliákia, és minden századik embernél be is igazolódik a betegség gyanúja. Szerencsére már az is egyre jobban beépül a köztudatba, hogy a cöliákiások számára tilos a glutén fogyasztása, úgy mint a búza, árpa vagy rozs. De mi a helyzet a zabbal? Ez a kérdés ugyanis nem csak a betegeket, de a szakembereket is megosztja.

Gluténmentes élelmiszer is okozhat tünetet?

Alapvetően a zab nem tartalmaz olyan anyagot, amely az erre hajlamos embereknél immunérzékenységet produkálna, ugyanakkor a gasztroenterológusok szerint gyakran más gluténnal, például búzával szennyezett. Hiába mutatták ki, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható gluténmentes zab nem tartalmaz káros szennyezőanyagokat, mégis megoszlik a vélemény arról, hogy helyes-e ezeknek a fogyasztása, hiszen a korábban sokszor ajánlott gluténmentes változat is okozott káros mellékhatásokat.

Zablisztből készült termékeket a cöliákiás betegek is fogyaszthatnak, de csak ha más gluténnal - például búzával - nem szennyezett. 

Zablisztből készült termékeket a cöliákiás betegek is fogyaszthatnak, de csak ha más gluténnal - például búzával - nem szennyezett. 

Forrás: EgészségKalauz


Tanulmány: nincs negatív hatása a gluténmentes zabnak

A vita okán Dr. María Inés Pinto-Sanchez, kanadai gasztroenterológus és csapata kezdett el vizsgálódni. A metaanalízis során a kutatók összesen több mint 600 cöliákiás betegnél keresték, hogy van-e bármilyen negatív élettani hatása a gluténmentes zabnak ezekre az emberekre, úgy mint gyomor- és bélrendszeri tünetek, puffadás, hasmenés, növekedik-e a vér glutén ellenanyagainak szintje és károsodik-e a bélcsatorna. Az eredmény épp ezért is meglepő, hiszen azt találták, hogy semmilyen negatív étkezésre gyakorolt hatása nincs a gluténmentes zabnak. Pinto-Sanchez szerint azonban a korábbi tanulmányok minősége megkérdőjelezhető, gyakran hibásak is, így szerinte az egyik legfontosabb első lépés a megfelelő tudományos háttér megalapozása.

Ezek a leggyakoribb tévhitek a gluténről, olvasson tovább!

A vérvizsgálat a biztos

Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy továbbra is biztonságos cöliákiások számára a zab fogyasztása, ugyanakkor a jelenlegi ismereteink tekintetében mégis óvatosságra int és arra figyelmeztet, mindenképpen konzultáljunk kezelőorvosunkkal is. Egyszerű vérvizsgálattal is igazolható ugyanis, hogy reagál-e szervezetünk az ételre vagy sem. A vérvizsgálatot ugyanakkor abban az esetben is ajánlják, ha a családunkban előfordul bármilyen szintű gluténérzékenység. Ilyenkor a szűrővizsgálatot nem elég egyszer, hanem bizonyos időközönként érdemes megismételni.

Forrás: livescience.com

glutenerzekeny.hu

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# étel intolerancia# gyomorbetegségek# lisztérzékenység

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk

(function () {function callGoogleTag(doNotPersonalise) {var nonPersonalisedAds = typeof doNotPersonalise === 'boolean' ? Number(doNotPersonalise) : 1; var adPreview = ((document.location.search.match(/adPreview=[^&]+/g) || [])[0] || '').split('=').pop(); var pageUrl = ''; var pagePath = document.location.pathname.slice(0, 40); var pathArr = (document.location.pathname.match(/([^/]+)/gm) || []).reverse(); for (var i = 0; i < pathArr.length; i++) {if (pathArr[i].match(/^[0-9]+$/g) === null) {pageUrl = pathArr[i].slice(0, 40); break; }} if (window.googletag && window.googletag.cmd) {googletag.cmd.push(function () { googletag.pubads().setRequestNonPersonalizedAds(nonPersonalisedAds); googletag.pubads().collapseEmptyDivs(); googletag.pubads().setTargeting('pageUrl', pageUrl); googletag.pubads().setTargeting('pagePath', pagePath); googletag.pubads().setTargeting('adPreview', adPreview); googletag.enableServices(); }); }} if (typeof window['__tcfapi'] === 'function') {window.__tcfapi('addEventListener', 2, function (tcData, success) {if (success && (tcData.eventStatus === 'tcloaded' || tcData.eventStatus === 'useractioncomplete')) { callGoogleTag(false); window.__tcfapi('removeEventListener', 2, function (success) { }, tcData.listenerId); }}); } else { callGoogleTag(true); } })();