Ráadásul a testzsír százalékos arányának csökkentésében is szerepet játszik.
Az ünnepi időszak a bőségről, a közös étkezésekről és a hagyományos fogásokról szól – cukorbetegként azonban ez az időszak extra odafigyelést igényel.
A menstruációt megelőző napok sok nő számára jelentenek testi és lelki megerőltetést, de nem mindegy, hogy ez átmeneti kellemetlenség, vagy már olyan mértékű állapot, amely valódi betegséggé súlyosbodik. Ebben az esetben ugyanis már ez életminőség romlásával is számolni kell.
Sokszor éppen a veszteségélményt erősíti fel a karácsony a meddőséggel küzdő párok számára.
Az ünnepi időszak sokak számára nem a feltöltődésről, hanem a feszültségről szól. A határidők, az elvárások és az állandó készenlét ilyenkor sem tűnnek el, a szervezet pedig egy idő után jelez. A gond csak az, hogy ezeket a figyelmeztető jeleket gyakran félreértjük vagy elbagatellizáljuk.
A karácsonyi időszakban nem az a kérdés, hogy többet eszünk-e a kelleténél, hanem az, mennyire viseli meg ezt a szervezetünk. A puffadás, a gyomorégés és a kellemetlen teltségérzet sokakat érint, pedig néhány apró döntéssel ez nagy eséllyel megelőzhető lenne.
Mi működik valójában aranyér ellen? Minden, amit a kellemetlen tünetek kezelése kapcsán tudnia kell.
Honnan tudhatjuk, hogy valóban vészhelyzet van, és mikor kell azonnal orvost hívni? Bizonyos esetekben az első 60 perc meghatározza az életesélyt, és a felépülés mértékét is.