A humorterápia csökkentheti a depresszió és a szorongás tüneteit.
Az első 2 év a kritikus egy új tanulmány szerint.
A mániás depresszió egyik kevésbé ismert, de jellemző tünete a túlköltekezés, majd az azt kísérő bűntudat.
A helyzetet súlyosbítja, és általános jelenség, hogy 4 gyermekből 1 olyan szülővel él együtt, aki mentális zavarral küzd.
A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a Berényi Antal által vezetett MTA-SZTE Lendület Oszcillatorikus Neuronhálózatok laboratóriumában végzett kutatás új terápiás lehetőségeket jelenthet a depresszió kezelésében - tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
A depresszió enyhítésére szolgáló eszköz működésének alapja ugyanaz az ingerlési módszer lesz, mint amit az epilepszia terápiájához fejlesztettek.
A programban részt vettek többsége arról számolt be, hogy a héthetes folyamat befejeztével könnyebben megbirkózik a fülzúgással együtt járó szorongással, kétségbeeséssel.
A populáris kultúra és az orvostudomány régóta feltételezi a telihold és a pszichiátriai rendellenességek súlyosbodása közötti kapcsolatot.