Ezeket látta már?

A babák agya gyorsabban fejlődik, mint gondolnánk!

2015.06.03. Módosítva: 2015.11.04.

A kisgyermekkori agyi fejlődés egyik kulcseleme évekkel hamarabb kialakul, mint korábban vélték. Ez a jellemző az arcfelismerés, amely az agy jobb féltekéjének működése révén valósul meg. Annyira egyedi sajátságunk, hogy még a nem emberszabású főemlősökre sem jellemző.

Korábban úgy vélték, hogy ez a tulajdonság akkor alakul ki, amikor megtanulunk olvasni, de újabb kutatások szerint már akár 4 hónapos korban is magasabb szintű arcfelismerő képesség észlelhető a kisbabáknál. A University of Louvain kutatói végeztek ezirányú vizsgálatokat, melyekről az eLife folyóiratban számoltak be.

A babák agya gyorsabban fejlődik, mint gondolnánk!

"Ahogy a bal agyfélteke károsodását követően beszédzavarok alakulhatnak ki, a jobb agyfélteke sérülése után károsodik arcfelismerő képességünk" – említi Dr. Bruno Rossion, a kutatás vezetője.

A vizsgálatot anyukájuk ölében ülő babákon végezték, elektródokkal borított "sapkákat" helyeztek 15 csecsemőre, és azt figyelték, hogy 20 másodpercen át mutatott képekre hogyan reagálnak. Gyors tempóban 48 képet mutattak emberi arcokról, amelyek színe, megvilágítása, háttere eltérő volt, közben pedig állatok, növények, és különféle tárgyak képei is szerepeltek.

Minden egyes képet 166 millisecundum időtartamig mutattak, felnőtt vizsgálatoknál is ezt az arányt alkalmazzák egyébként. Megfigyelték, hogy az emberi arcokkal kapcsolatosan az elektródák elvezetései stimulációs csúcsokat mutattak, a jobb agyfélteke területén. Érdekes további felismerés, hogy a kicsinyeknél a jobb és bal agyfélteke közötti különbség e vizsgálatban jelentősebb volt, mint felnőttek esetén.

"A babák agya e tekintetben igen különleges eredményt produkált" – magyarázza a kutató. "Mivel a kutatási módszer sikeresnek bizonyult, alkalmas lehet bármely életkorban annak vizsgálatára, agyunk hogyan képes minél komplexebb képek felismerésére."

Az emberi arc ideális kép, gyakori, és szociális szempontból is fontos inger a kicsik fejlődése kapcsán. Az arcok helyes érzékelése tesz alkalmassá minket az egyes emberek felismerésére, elkülönítésére. A kutatás arra is rávilágított, mindez hogyan változik a növekedés, fejlődés során.

http://www.sciencedaily.com/releases/2015/06/150602075758.htm

Forrás: sciencedaily.com
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához