Ezeket látta már?

Kora miatt nem adoptálhatott, ezért szült 62 évesen egy bolgár nő

2010.05.14. Módosítva: 2015.11.04.

Bulgária legidősebb korban szülő nője a 62 éves Krassimira Dimitrova embriótranszfert követően adott életet ikreinek - adta hírül szerdán a 24 Csasza című napilap.

A két kislány - Mary és Jacqueline - császármetszéssel született május 5-én, egyikük súlya sem érte el az 1 kilogrammot.

A Duna melletti Rusze városában élő pszichológusnő, aki hamarosan nyugdíjba vonul, eredetileg örökbe akart fogadni egy gyereket, ám a hatóságok életkorára hivatkozva elutasították. Mint mondta, ekkor döntött a gyerekszülés mellett. "A kor nem volt akadály előttem...annyira akartam gyerekeket" - idézte fel.

Georgij Hubcsev, az ikreket világra segítő orvos a BTA bolgár hírügynökségnek elmondta, hogy ez a második eset a világon, hogy 60 év fölötti nőnek ikrei születnek sikeres embriótranszfert követően.

Eredetileg három embriót ültettek be a nő méhébe, ám az orvosok időközben az egyik embrió eltávolítása mellett döntöttek.

A feljegyzések szerint a legidősebb nő, aki anyává lett, az indiai Omkari Panwar, aki 2008-ban 70 évesen szült ikreket.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához